Címlap
Annak ellenére, hogy többen már ranglista szerint biztosították a helyüket, hat klub nevezéssel képviselte magát a rangos megmérettetésen. A rendező az orosházi Contact Kick-box és Tradicionális Harcművész Egyesület előrébb hozta a verseny kezdését a kánikulára tekintettel. A klub vezetője és a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Puravecz Péter mester köszöntötte a résztvevőket. Munkáját segítette a Kondorosi Kick-box Egyesület vezetője, Litauszki László mester. A versenybíró, a verseny főbírája a füzesgyarmati Gasparik Róbert nemzetközi versenybíró volt.
A Himnusz elhangzása után, Shihan Gregor László VIII. DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy minden tiszteletet megérdemelnek mind az edzők mind a versenyzők, akik a kick-box formagyakorlat világában, az óriási munkát belefektetik. Szarvason, nagy hagyományai vannak a harcművészeteknek, hiszen karate regionális központban dolgozhatnak a sportolók, eredményes munkát végez a helyi karate és Taekwon-do klub, évtizedek óta.
Szarvas város polgármesterének képviseletében, Farkas Tamás önkormányzati képviselő, bizottsági elnök sportemberként is üdvözölte a megjelenteket, utalt a város harcművészeteket támogató, értéknek tekintő tevékenységére és balesetmentes versenyzést kívánt.
Ezután, elkezdődött a gyakorlatok bemutatása és gyakran csak nagyon szoros eredmények döntötték el az érmes helyezések sorsát. Az is előfordult, hogy pontazonosság miatt újból meg kellett ismételni a holtversenyes versenyzőknek a gyakorlataikat. Az eredményhirdetésen, az oklevelet, érmeket és kupákat Juhász Gábor mester, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke adta át, aki elégedetten értékelte a versenyen látott teljesítményt.
A korai kezdés miatt, délután ért véget a verseny, így a távolabbról -Budapestről, Veresegyházról - érkező versenyzők is időben hazaindulhattak. A rendező orosházi Contact Kick-box és Tradicionális Harcművész Egyesület versenyzői közül, mind a három induló dobogón végzett és elmondható, hogy magas szinten mutatták be gyakorlataikat. Szemenyei Máté győzött egyik versenyszámában, és így kivívta a jogot a világbajnokságon indulásra. Szemenyei elsősorban fegyveres formagyakorlatoknál az eszközbiztonságban emelkedett ki. Bak Ágnes Panna gyakorlatai több új elemet is tartalmaztak, ha ezeket csiszolja, még eredményesebb lesz. Összegezve, a versenyzők jó teljesítményt nyújtottak, leküzdve a drukkot és a rendkívüli meleget is. Biztató szereplés várható az elkövetkező világbajnokságon, amire még nagyon sok edzéssel készülnek a válogatottak.
A Békés vármegyei eredmények
Kreatív formagyakorlat szabályrendszer
Pusztakezes kategória
Junior korosztály
3. Bak Ágnes Panna (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
3. Szemenyei Balázs József (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
2. Szemenyei Máté Bence (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Fegyveres kategória
Kadet 1 (serdülő) korosztály
3. Szemenyei Máté Bence (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Zenés formagyakorlat szabályrendszer
Zenés pusztakezes kategória
Junior korosztály
3. Bak Ágnes Panna (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
3. Szemenyei Balázs József (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
1. Szemenyei Máté Bence (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Zenés fegyveres kategória
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
3. Szemenyei Balázs József (CONTACT K. T. H. E. Orosháza)
Kép1: A Contact K. T. H. E Orosháza csapata Bak Ágnes Panna, Puravecz Péter, Szemenyei Máté Bence és Szemenyei Balázs József. Kép forrása: Szerző
Kép2: Litauszki László (Kondoros), Puravecz Péter (Contact Orosháza) és Juhász Gábor, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke. Kép forrása: Szerző
Kép3: A versenyzők. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

