Címlap
Egyikük azt mondta, hogy a közelben dolgozik és látja, hogy tele van az ereszcsatornája. Ajánlotta, hogy 12 ezer forintért kitisztítja. A nő felhívta a fiát, megbeszélték, hogy a munkát ennyiért elvégeztetik. A férfi nekilátott a takarításnak, majd egy idő múlva közölte a nővel, hogy 165 ezer forintot kell fizetni. A ház tulajdonosa meglepődött, a fiát is fel akarta hívni, az idegen azonban addig beszélt neki, hogy elfogadta és kifizette az összeget.
A férfi elmondta, hogy más munkákat is csinált, például körbe szigetelte a tetőablakot, amit a nő nem is tudott ellenőrizni. Az 83 éves nő személyleírást adott a hívatlan szolgáltatóról, és feljegyezte az autónak a rendszámát, amellyel a férfi érkezett.
A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki nem tagadta, hogy eltért a megállapodástól, nem azt csinálta, amire megbízást kapott, és több, mint tízszeresét kérte el az összegnek, amiben megegyeztek. Miután csalás miatt büntetőeljárás indult ellene, 120 ezer forintot visszaadott a pénzből. A Gyulai Rendőrkapitányság a napokban, az ügyészségre küldte a nyomozás iratait, hogy a nőt megkárosító házaló ellen vádat emeljenek.
Június 9-én, Dobozon történt hasonló eset, ott egy 85 éves asszonyt tévesztettek meg. Egy férfi kopogott be hozzá az ablakon azzal, hogy látja, lyukas, folyik az ereszcsatorna, és a társa már csinálja is. A nő hiába mondta, hogy a fia majd megjavítja, az idegen már állt a létrán. Valamit művelt a csatornával, majd benyújtották a számlát, 480 ezer forintot kértek.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben. A rendőrség ismételten kéri, hogy előzetes időpont-egyeztetés nélkül érkező idegeneket ne engedjenek be házukba, lakásukba. Ha valamilyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni, először tájékozódjanak, hogy akik ilyen munkálatokat végeznek, milyen áron és minőségben dolgoznak. Ne engedjenek a sürgetésnek, ne döntsenek házalók rábeszélésének percek alatt és ne fizessenek előlegeket, vagy teljes munkadíjat, árat olyan szolgáltatásért vagy termékért, amelyre valójában nem is lett volna szükségük. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép1-3: Bűnjelek lettek a gyulai és a dobozi házak csatornáiból. Képek forrása: Békés vármegyei rendőrség Facebook-oldala



