Címlap
A bajai múzeum munkatársai legutóbb 2017-ben végeztek itt megfigyelést, akkor, 7000 éves neolit árok került elő. Településrészlet azonban most először került felszínre a halmok szomszédságában, mezőgazdasági telephelyen, tervezett beruházást megelőző feltárás során.
A szarmatákról a régész kifejtette, iráni eredetű, lovas nomád népesség, akik az írott források szerint, időszámításunk után 10 körül jelentek meg a Kárpát-medencében. Keleti életmódjukkal felhagyva, az Alföldön fokozatosan letelepedtek, és a 2. századra már a térség meghatározó népcsoportjává váltak. A több, mint 500 négyzetméteres területen, az egykori szarmata falu szélét sikerült dokumentálni. A települést észak-déli irányú, kettős árokrendszer - egy szélesebb és egy keskenyebb árok - védte. Az árkokban talált cölöpnyomok alapján, egykori paliszádfal, azaz masszív cölöpfal állhatott itt, amely védelmet nyújtott a lakóknak.
Pap Evelin régész-muzeológus a leletanyagról elmondta, a 2. és 4. század közé keltezhető telepen, a szarmata közösségek egymást követő generációi éltek, amit sokszor az egymásba ásott objektumok is bizonyítanak. Bár a költözések miatt nemesfém tárgyak, érmék vagy egész edények nem maradtak hátra, a mindennapi élet nyomai - állatcsontok és összetört kerámiatöredékek - kisebb számban megtalálhatók voltak a szemetesgödrökben, árkokban.
A régészeknek ritkaságnak számít az a római kori égetett tégla, az úgynevezett tegula, amely importáruként került a szarmatákhoz. Ez a lelet az Alföld e részén rendkívül szokatlan, mutatja a Pannónia provinciában élő rómaiak és az alföldi szarmaták évszázadokon átívelő, hol békés kereskedelmi, hol hadakozó kapcsolatát. A szarmaták esetenként, zsoldosként is harcoltak a rómaiak oldalán, előszeretettel másolták a birodalmi luxustárgyakat, például a terra sigillata edényeket, és hamisították az érméket is.
Pap Evelin hozzátette, az ásatás egyik legizgalmasabb eredményét a földbe mélyített füstölők és kemencék jelentik. A megfigyelések tanulsága szerint, a szarmaták praktikus módon nem építettek külön kemenceboltozatot, hanem egyszerűen beástak a föld alá, így a talaj maga adta a sütőteret. Az elszíneződött rétegek alapján, a sütőhelyeket feltehetően meg is újíthatták az évtizedek során. A füstölők munkagödrének teljes bontásakor kiderült, hogy még egy meglepetést tartogatott a lelőhely, hiszen három méter mély kutat is sikerült teljesen kibontani.
A Türr István Múzeum szakemberei a pontosabb korszakolást és a teleptörténet részleteit a restaurálás után, a kerámiaanyag tisztítása, a díszítések és az edények soványításának vizsgálata, és a helyszíni drónfotók kiértékelése után határozzák meg. (Forrás: MTI)
Kép1-2: Egyedülálló szarmata kori településrészletet és védműrendszert tártak fel a Türr István Múzeum régészei a Bács-Kiskun vármegyei Vaskút határában, mezőgazdasági telephelyen. Képek: Kelemen Áron / Bácskai Napló – Bajai híroldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


