Címlap
- A Tisza-kormány álláspontja egyértelmű, nem engedjük, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel ellátását. A magyar élelmiszer, a magyar termőföld és a magyar gazdálkodók védelme nemzeti érdek – közölte a miniszter. Az agrártárca haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen.
A szükséges jogszabályok megalkotása folyamatban van, amelyek érintik többek között a szarvasmarhafélék húsát, a sertéshúst, a juh- vagy kecskehúst frissen, hűtve vagy fagyasztva, a gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsát, zöldségeket (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva és a gabonaféléket. A miniszter a bejegyzésében a teljes listát ismerteti.
A miniszter később azt is közölte a közösségi oldalán, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint, a tiltás feloldása után, május 18. és 20. között, Ukrajnából összesen 6 szállítmány tervezett behozatalát jelentették be. Ebből négy szállítmány fehér cukrot (91 tonna) jelentettek be, ami nem szerepelt a behozatalt tiltó listán, és két szállítmány hántolt, lapított, pelyhesített vagy darált gabonát, gabonacsírát. (Forrás: MTI)
Kép1: Magyarország és Ukrajna Európa térképén. Térkép: Wikipédia
Kép2: A behozatalra bejelentett ukrán termékek. Kép forrása: Bóna Szabolcs Facebook-oldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


