Címlap
A több, mint egy hónapon át tartó programsorozat nyitóeseménye Borsodi László jubileumi koncertje, záróeseménye a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje lesz, de megelevenednek a rocklegendák a Mondj egy dalt fesztiválon, és május 2-án, Freddie is koncertet ad. Kiemelt program lesz a Fesztivál Akadémia Budapest és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közös koncertje, és az Aurora zenekar fellépése április 18-án. Majd 24-én, a Bartók Béla és az Erkel Ferenc Vegyeskar Operaslágerek estje. Április 17-én, különleges ínyenc estet szerveznek, ahol kézműves söröket és sajtokat párosítanak Fabulya Attila szakértő előadása mellett.
A fesztivál egyik kiemelt eseménye a Kandó Kálmán Vasútmodellező Egyesület szervezésében, a IV. Nemzetközi Viharsarki Vasútmodell Kiállítás április 10. és 12. között. A kiállításon, a hazai és nemzetközi résztvevők közreműködésével, több, mint 170 méter hosszú, működő, digitális H0-s modulrendszert mutatnak be az érdeklődőknek. A szervezők idén, több, mint 20 méternyi, korábban nem látott újdonsággal készülnek. A vendégkiállítók Aradról, Nagyváradról, Tatabányáról, Szegedről, Szolnokról és Debrecenből érkeznek. A H0-s terepasztalok mellett, Lego vasúti installációk és vitrinmodellek is megtekinthetők. A pénteki napon, a látogatók valósághű mozdony-szimulátort is kipróbálhatnak. A rendezvény különlegessége, hogy az érdeklődők nemcsak megfigyelhetik a terepasztalokat, hanem aktívan részt is vehetnek működtetésükben, így személyesen is átélhetik az irányítás élményét. A legkisebbeknek külön játszósarok készül, favonatokkal. (Forrás: MTI)
További információ és részletes program: www. csabagyongye.com
Kép1: A békéscsabai Tavaszi Fesztivál plakátja. Kép forrása: Csabagyöngye Kulturális Központ Facebook-oldala
Kép2: A IV. Nemzetközi Viharsarki Vasútmodell Kiállítás meghívó-plakátja. Plakát forrása: Csabagyöngye Kulturális Központ
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


