Címlap
A legtöbb delegáltat, több, mint 17 ezret a Tisztelet és Szabadság Párt bízott meg a szavazatszámláló bizottságokba, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség -Kereszténydemokrata Néppárt több, mint 15 ezret. A Mi Hazánk Mozgalom valamivel több, mint 1 ezer 400 delegáltat jelentett be, a Demokratikus Koalíció közel 550-et, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kicsivel több, mint 200-at. A többi jelölőszervezet - a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, A Szolidaritás Pártja - Magyar Munkáspárt, az Irány a Jövő Párt és a Normális Élet Pártja - harmincnál kevesebb delegáltat jelentett be a szavazatszámláló bizottságokba. A független jelöltek 50 delegáltat jelentettek be.
Bár a delegáltak bejelentésére már lejárt a határidő, az eskütételek után, a delegáltak száma még változhat. A jogszabály szerint, a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül -, a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak. A szavazatszámláló bizottságokba (szszb) és az egy szavazókörös településeken, a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhettek a választókerületben egyéni képviselőjelöltet, országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, a független jelöltek.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, és a független jelölt. A közös jelöltet, listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.
A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervezetbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
A 2022-es országgyűlési választáson több, mint 40 ezer, a 2018-ason csaknem 32 ezer delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában, míg 2014-ben, ez a szám 40 ezer volt. (Forrás: MTI)
Kép: Több, mint 35 ezer delegáltat jelentettek be az ország 10 ezer 47 szavazatszámláló bizottságába a választáson induló pártok, országos nemzetiségi önkormányzatok és független jelöltek. Kép forrása: Nemzeti Választási iroda
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

