Címlap
Tűz keletkezett egy autókozmetikai műhelynél, Békéscsabán, a Sáros utcában, március 15-én, vasárnap, délután. Nyitott szín alatt gyulladt ki a személygépkocsi, majd a tűz átterjedt egy másik járműre, a színhez épített melléképületre és a főépület tetőszerkezetére is. A békéscsabai és a gyulai, hivatásos tűzoltók öt vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a lángokat. A tűzben két személygépkocsi, a melléképület, az ott tárolt eszközök, és a lakóépület tetőszerkezetének egy része károsodott. A beavatkozás során, két PB-gázpalack felrobbant, két szén-dioxid-palackot az egységek kihoztak az épületből. A mentők a tulajdonost kisebb égési sérülésekkel kórházba szállították. A lakóépület lakható maradt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Kigyulladt egy lakóházhoz épített melléképület, Sarkadon, a Márky Sándor utcában, március 15-én, vasárnap, késő délután. A tizenöt négyzetméteres, fóliából és OSB-lapokból készült melléképület teljes terjedelmében égett, a lángok a lakóház tetőszerkezetére is átterjedtek, ahol mintegy tíz négyzetméteren okoztak károkat. A gyulai, hivatásos tűzoltók egy vízsugárral a tüzet eloltották, majd megbontották a tetőszerkezetet. Személyi sérülés nem történt. (Forrás: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
Kép1: Tűz keletkezett egy autókozmetikai műhelynél, Békéscsabán, vasárnap, délután. Kép forrása: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kép2: Kigyulladt egy lakóházhoz épített melléképület Sarkadon, vasárnap, késő délután. Kép forrása: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kép3: Tűz keletkezett egy családi ház teraszán, Mezőberényben, szombaton, délelőtt. Kép forrása: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság



