Címlap

Most viszont – miként a napokban beszámoltunk róla – újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 85 esztendős sportember: rangos és kitüntető címet is átvehetett Katona Zsolttól, a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnökétől, amelyből kiolvasható, hogy a tótkomlósiak vezetője az elmúlt több, mint másfél évtized során hatvannál több szeniorbajnoki címet ért el, amiért kiérdemelte az Örökös Bajnok megtisztelő címet (ezt hatvan bajnoki aranyérem után adják).

– Az a hatvan mára egészen pontosan hatvanháromra gyarapodott – tudtuk meg Kancsó Jánostól.

De hogyan is kezdődött? Erről faggattuk az Örökös Bajnokot.

– Még tán tízéves sem voltam, amikor igyekeztem megtanulni a sportág alapjait, teljesen autodidakta módon a tótkomlósi Szárazéren (ami nem mellesleg a Marost és a Tiszát köti össze). Egyszerűbben fogalmazva, úgynevezett kutyaúszásban tempózgattam a vízben jó pár hónapig.

Hogyan lett ebből valós úszás?

– Már akkoriban működött a településen a Rózsa fürdő, ahol az akkori idősebb úszók és a testnevelő tanár, Bagi János vett szárnyai alá. Kezdetben gyorsúszó voltam, majd később kiderült, hogy a mellúszás jobban fekszik nekem. A versenyeken már főleg ebben indultam, de azért megmaradt a többi úszásnem is. Nagyon szerettem úszni, soha nem lógtam el egyetlen edzésről sem.

Hogyan emlékszel vissza a versenyeidre?

– Az elsőre kevésbé, de nemrégiben kezembe akadt egy régi cikk a Viharsarok Népe 1955. szeptember 28-ai számából, ahol a tótkomlósi regionális versenyen gyorsúszásban második, mellen pedig harmadik lettem, sőt, a Tótkomlósi Falusi Sportkör váltójával ugyancsak ezüstérmesek lettünk.

Ekkor már 14 éves voltál, „komolyabb” múlttal a hátad mögött. Profinak készültél?

– Az azért nem úgy működött vidéken. Annál is inkább, mert akkoriban május elsején nyílt meg a strand, és ha kegyes volt az időjárás hozzánk, akkor még december első felében is tudtunk edzeni. De akkoriban már nagyon hideg vízben úsztunk, ami a mai napig mély nyomokat hagyott bennem. Vagyis nem igazán szeretem a túl hideg vizű medencéket. Az viszont érdekes volt, hogy már ekkor kaptunk versenyenként kalóriapénzt, mégpedig tíz forintot, amiből hat-hét cipót is vásárolhattunk.

Úgy tudom, mégis „kettétört” a pályafutásod.

– Ez annyiból igaz, hogy bekerültem Békéscsabára a Rózsa Ferenc Gimnáziumba, és mint kollégista, nem állt módomban folytatni az úszást. Egész egyszerűen az akkori szigorú szabályok miatt nem hagyhattuk el az intézményt, csak az iskoláig. Ha hétvégén vagy nyaranta visszatértem Komlósra, az első utam mindig a Rózsa fürdőbe vitt.

Ha az úszó korszakodat nézzük, akkor egy nagy időintervallumot kell most ugranunk. A hosszú „csend” után egyszer csak szenior versenyző lettél...

– Történt 1984-ben, amikor már 43 esztendős voltam, hogy a megyei lapban olvastam egy rövid írást arról, hogy augusztus 27-én, szenior úszóversenyt rendeznek Gyulán. Nekem sem kellett több, útra keltem, beneveztem, és rögtön bronzérmes lettem a IV. korcsoportos, 50 méteres gyorsúszásban. Akkoriban még nem voltak önálló klubok, mindenki a saját megyéjének színeiben indult, így én Békés megyeiként. Mi tagadás, azonnal újra elköteleztem magam a versenyzéssel.

Aztán szép lassan megalakultak az önálló klubok, köztük a gyulai és békéscsabai után a tótkomlósi is.

– Valóban, 2004-ben jutottunk el oda, hogy létrejött a Tótkomlósi Rozmár Úszóklub Egyesület. Akkor került át Szarvasról uszodavezetőnek Hodálik Pál, vele közösen hoztuk létre az egyesületünket, amelynek egyébként a mai napig ő a titkára. Napjainkra 38 tagúvá bővültünk, akiknek több, mint fele részt is vesz a versenyek valamelyikén. Van olyan tagunk, aki kora vagy egészségi állapota miatt már nem versenyez, de a hazai rendszeresen nyáron visszatérő viadalunkon segíti az esemény megrendezését. Ilyen egyébként az orosházi illetőségű prof. dr. Kaáli Nagy Géza is, aki magyar és amerikai állampolgárságú szülész-nőgyógyász, az Albert Einstein College of Medicine klinikai professzora, az optikális trokár feltalálója, a magyarországi Kaáli Intézet és a Balaton-felvidéki Kaáli Autó-Motor Múzeum alapítója, s aki nem mellesleg fiatal koromban át is csalt klubtársának Orosházára versenyezni. Manapság a minden évben megrendezett tótkomlósi szeniorversenyünknek ő a fővédnöke.

Akkor nézzük is: milyen ötlet alapján született meg a minden esztendőben visszatérő tótkomlósi viadal?

– Immár több, mint két évtizede várjuk a hazai szeniorokat a júliusi versenyünkre, amit sokan rendre előre fel is írnak a naptárukba. Sőt, az utóbbi években már a határon túli egyesületek is delegálják versenyzőiket. Az idei lesz sorrendben a 21., az idők során egyetlen egyszer maradt el a tótkomlósi esemény.

Miből él a klub?

– Kevéske pénzből, amit leginkább a tagdíjak teszik ki. Szoktunk pályázni is, a Nemzeti Együttműködési Alaptól kaptunk az évek során már száz-, máskor háromszázezer forintnyi támogatást, az elmúlt időszak nyolcvan százalékában sikerrel pályáztunk. Ám tavaly és idén már nem jutott belőle nekünk.

Kanyarodjunk vissza a versenyzésedhez. Van arról statisztikád, hányszor álltál rajtkőre?

– Mindent precízen vezetek. Nem kevesebb, mint 1093 rajtot teljesítettem a különböző szintű hazai és nemzetközi eseményeken. Ezzel a hazai szeniorok közül a nyolcadik legtöbbet versenyző vagyok.

Ahogy mondani szokták: nem semmi. És melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

– Az Örökös Bajnoki cím mellett arra is, hogy a legutóbbi rövidpályás országos bajnokságon, a kétszáz méteres mellúszásban korosztályos országos rekordot értem el. De leginkább a 2024-ben, Rómában megrendezett Európa-bajnokságon elért bronzérmemre, amit a százméteres mellúszásban érdemeltem ki.

Kép1: Kancsó János az Örökös Bajnok oklevéllel

Kép2: Kancsó János, a Tótkomlósi Rozmár Úszóklub Egyesület egyik alapítója és máig vezetője