Címlap
A férfi és a nő a vádbeli időszakban élettársak voltak, kapcsolatukból 3 közös gyermek született. A férfi 2025. március 5-én, vita után, bántalmazta a nőt, aki emiatt, a gyermekekkel az édesanyjához költözött. A férfi tudta, hogy párja másnap, összesen, mintegy 100 ezer forint családi pótlékot és GYED-et kap, ezért másnap, kora délután, ittasan megjelent élettársa sarkadi lakóhelyénél, hogy pénzhez jusson.
A férfi a házban odament a 8 hónapos közös gyermeküket kezében tartó nőhöz, majd szó nélkül bele akart nyúlni a kabátja zsebébe, hogy a pénzt kivegye. A nő ezt próbálta megakadályozni, a kezével szorította a zsebét, hogy a pénzt a férfi ne vehesse ki. A férfi azonban erőszakkal elhúzta a nő kezét zsebétől, megcsavarta a karját, majd a másik kezével a zsebbe nyúlva, kivett 22 ezer 300 forintot úgy, hogy kiszakította a kabát zsebét. A nő az előző napi bántalmazás miatt tartott élettársától, ezért és az ittas férfi fizikai erőfölénye miatt, nem tudta megakadályozni a pénz elvételét.
A nőnek családi pótlék és GYED volt a teljes havi jövedelme ebben az időszakban, megélhetésüket, a gyermekei kiadásait ebből az összegből kellett megoldani. A férfi a teljes jövedelem közel egynegyedét elvette. A férfi az elvett pénzből, élelmiszerboltban, a közös, 4 ezer forint összegű tartozásukat fizette ki, azonban a pénz nagyobbik részét magára költötte. Az italboltban, magának és ismerőseinek alkoholt vett. A férfit az elkövetés után másfél órával, igazoltatta a rendőrség. Eddig az időpontig az elvett pénzből csak 8 ezer 500 forint maradt meg, amelyet visszaadtak a nőnek. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: Az ittas férfi a nő zsebéből, erőszakkal kivett 22 ezer 300 forintot, párja havi jövedelmének közel egynegyedét. A kép illusztráció. Kép: DepositPhotos

