Címlap
Más kocsijával, a gyanú szerint, ittasan közlekedett a férfi, akit február 21-én, súlyos sérüléssel vittek kórházba a mentők, Békéscsaba külterületéről. Az autós Pusztaottlaka felé tartott 17.30 óra körül, de nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett. Balkanyar után letért, nekiment az árok falának, majd visszacsapódott az útra, onnan átvágódott az ellenkező oldalra, és árokban állt meg. A volán mögött ülő, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, kunszentmártoni férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Az alkoholszonda ittasságot jelzett, és az is kiderült, hogy a kocsi nem a férfié. A járművet a baleset napján, a tulajdonos engedélye nélkül vitték el, emiatt a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon nyomozás folyik. A békéscsabai rendőrök lefoglalták az autót, a 42 éves férfival szemben, két eljárás indult. Egyrészt ittas járművezetés miatt, másrészt, mert annak ellenére ült volán mögé, hogy korábban, ittas vagy bódult járművezetés bűncselekmény miatt visszavonták a jogosítványát. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép1-2: A kunszentmártoni autós az árokba csapódott és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Képek: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
