Címlap
Az MROÖ nagymértékben vállalt át az utóbbi időben közfeladatot, óvodákat, iskolákat tartanak fenn. Az államtitkár szerint - bár a lélek és a tudás a legfontosabb - szükség van az infrastrukturális fejlesztésekre is.
Kónya István, a Fidesz gyulai országgyűlési képviselőjelöltje, Gyula alpolgármestere arról beszélt, az infrastrukturális fejlesztések mellett, azzal párhuzamosan, a közösségeket kell erősíteni. Egy település csak akkor lehet erős és fejlődő, ha aktív, cselekvő közösségek vannak, nemzetiségtől függetlenül.
Kozma György MROÖ-elnök szerint, minden támogatás és beruházás hozzájárul a megmaradáshoz, és nemcsak a magyarországi románság, hanem az egész ország gazdagodik általuk.
Idén, újabb 19 millió forinttal támogatják a gyulai Nicolae Balcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium kupolaszerkezetének felújítását, megerősítését. A kétegyházi óvoda udvarának felújítását 15, a battonyai iskola és óvoda teraszfelújítását 5, a méhkeréki kéttannyelvű iskola energetikai fejlesztését 20 millió forinttal támogatják. Méhkeréken, 13 millió forintból valósíthat meg az ortodox, a baptista és a pünkösdi közösség többek között hangszervásárlást és parkolóbővítést. A karitatív Miruna Egyesület székházának befejező felújítására 7 millió, a Cronica román nyelvű lap technikai fejlesztésére 4 millió, a 21. Országos Román Gasztronómiai Fesztivál és Családi Nap szervezésére 5 millió forintot biztosítanak.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a legjelentősebb támogatást, 85 millió forintot a többfunkciós román közösségi ház kialakítására adták. A korábban megítélt támogatásokkal együtt, összesen 200 millió forintból, a remények szerint, idén, tavasszal, elkezdik építeni a közösségi házat, Gyulán. A közbeszerzést e hónapban írják ki. Átadás valószínűleg jövőre lesz. Kozma György az MTI-nek elmondta, főként olyan szervezetek, egyesületek használják majd, amelyeknek nincs saját székházuk, de kulturális, vagy családi rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. A magyarországi románság háza lesz - fogalmazott.
Soltész Miklós elmondta, ilyen közösségi háza van a magyarországi németeknek, szlovákoknak, szerbeknek, bolgároknak és horvátoknak is, ezért ez hiánypótló a romságnak. (Forrás: MTI)
Kép1: A korábban megítélt támogatásokkal együtt, összesen 200 millió forintból, a remények szerint, idén, tavasszal, elkezdik építeni a közösségi házat, Gyulán. Kép forrása. Kónya István országgyűlési képviselőjelölt, alpolgármester Facebook-oldala
Kép2: Sajtótájékoztató pénteken, Gyulán. Balról jobbra Kónya István, Soltész Miklós, Kozma György. Kép forrása. Kónya István országgyűlési képviselőjelölt, alpolgármester Facebook-oldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


