Címlap
A 114 négyzetméter hasznos alapterületű közösségi teret - ahogy a csorvási szlovák önkormányzat elnöke, Hugyik Erzsébet nevezte, pajtát - 38 millió forintos támogatásból építette meg a kivitelező Csorvási Építőmester Bt.
Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke arról beszélt, jó látni, hogy ,,mennyire összehozzák" a helyi közösségeket az utóbbi évek beruházásai. Csorváson is gyarapszik a Csorvási Szlovákok Baráti Körének tagsága.
Az új közösségi teret ökumenikus szertartással áldották meg. (Forrás: MTI)
-------------------------------
A magyarországi szlovákok számíthatnak a magyar kormányra, az együttműködés minden területen jelen van - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Békés vármegyében, Békéscsabán.
Soltész Miklós a békéscsabai a Szlovák Kultúra Háza alapításának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen úgy fogalmazott, a történelmi múltat jelképező közös jelképek és szimbólumok vezetnek el a Magyarország és Szlovákia közötti történelmi megegyezéshez. Magyarországon teljesen természetes, hogy a két ország nemzeti zászlója egyszerre van jelen, és a két himnusz egymás után hangzik el. A magyarországi szlovákok - éljenek Budapesten, a Pilisben, Nógrádban, a Mátrában, a Zemplénben vagy Békéscsabán - számíthatnak a magyar kormányra. Az együttműködés minden területen jelen van, az önkormányzatiság és a parlamenti jelenlét szintjén, az oktatási és kulturális intézményekben, az egyházi és a civil szféra területén is. Békéscsabán az elmúlt évtizedben, több, mint 1,5 milliárd forintból megújult három templom (a kis és a nagy evangélikus, a jaminai templom), létrejött a szlovák tájház, és mintegy 400 millió forintból korszerűsítették a szlovák gimnáziumot.
Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális államtitkára elmondta, a békéscsabai intézmény a kulturális sokszínűséget, a hagyományok gazdagságát, a nemzeti összetartozást és együttérzést szolgálja. A szlovák hagyományok felkarolása, a művészeti csoportok megerősítése, az országos szervezetekkel egyre szorosabbá font együttműködések adják az alapját a közösségi munkának, amely a szlovák nemzetiségi identitás megőrzését, továbbadását szolgálja. Visszaemlékezése szerint, a békéscsabai Szlovák Kultúra Házának létrejöttéhez szükség volt egy fiatal népművelőre, István Annára, aki mert nagyot álmodni és egy közösségre, amely tett a célokért.
Martina Simkovicova, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere elmondta, Békéscsaba már három évtizede a Magyarországon élő szlovákok kultúrájának, nyelvének és identitásának lüktető szíve, a kultúra házát az összetartozás, a kitartás és a gyökerekhez ragaszkodás szimbólumának nevezte.
Paulik Antal, a magyarországi szlovákok parlamenti szószólója felidézte, 36 éve ítélte úgy a békéscsabai vezetés, hogy létrejöhet a szlovák közösség kulturális központja. Hat év kellett az építkezéshez, amelyhez mindkét ország kormánya hozzájárult. Most, Budapesten épül hasonló szlovák kulturális központ. Tíz regionális központ létezik az országban, de a csabai volt az első.
Az intézményt működtető Csabai Szlovákok Szervezetének 2024 áprilisában megválasztott új elnöke, Püski-Liker Bence szlovákul elmondott köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy Békés vármegyében már 300 éve élnek szlovákok, akik a második világháború után elszenvedték a lakosságcserét, a kommunizmus idején, majdnem eltűnt ,,a nyelvük, hitük és dalaik a szürke egyformaságban". A szervezet célja a modernizáció, a kapcsolatok erősítése és az élő közösség megőrzése, hogy az épület a jövőben is hímzők, énekkarok és zenészek otthona legyen.
A békéscsabai Szlovák Kultúra Házának létrehozása példaértékű volt három évtizede, az intézmény a mai napig példát szolgáltat a nemzetek közti együttműködésben, az egész Kárpát-medencében - hangzott el az ünnepségen. (Forrás: MTI)
Kép1: A Szlovák Kultúra Háza, Békéscsabán, 30 éves. Kép: visitbekescsaba.com
Kép2: Csütörtökön tartották a csorvási szlovák nemzetiségi tájház új közösségi terének ünnepélyes átadását. Kép forrása: Soltész Miklós államtitkár Facebook-oldala
Kép3: A megújult békéscsabai Szlovák Kultúra Háza, belülről. Kép forrása: Soltész Miklós államtitkár Facebook-oldala
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.



