Címlap
Zsigmond Gábor felidézte, hogy a Szent István és Gizella nevéhez köthető koronázási palástot 1031-ben, a székesfehérvári egyháznak adományozták, majd idővel ez lett a magyar királyok koronázási palástja.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, a két nagy múltú nemzeti intézmény együttműködése lehetővé teszi, hogy a közönség az eredetihez képest szabadabban bemutatható, mozgatható és múzeumpedagógiai célokra is használható példányon keresztül ismerkedjen meg a koronázási palást történetével. Az alkotás Szent István megkoronázásának és az államalapítás 1025. évfordulójának alkalmából készült az Operaház megemlékezés-sorozatának részeként. A cél volt, hogy látványában megidézze, miként nézhetett ki a csaknem ezeréves koronázási palást eredeti formájában. A Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott reprodukció nem az ereklye mai, patinás állapotát, hanem feltételezett eredeti megjelenését idézi meg. A palást ,,demonstrációs példányából" több is készül, mert több várost és intézményt is szeretnének megajándékozni.
A dalszínház tájékoztatása szerint, a palást másolata már megérkezett az Országházba és Székesfehérvárra, a közeljövőben, Veszprém városát és a Szent István Bazilikát is megajándékozzák egy-egy alkotással.
A palást reprodukciójához az előkészítő munkákat Weigand Lívia, az Operaház jelmezkészítési osztályvezető-helyettese vezette, a szakmai munkát a Magyar Nemzeti Múzeumtól Kollár Csilla művészettörténész-főmuzeológus segítette. A palást reprodukciójának díszítő motívumait nyomtatással vitték fel az anyagra, majd kézi festéssel alakították ki az eredeti színeket. A palást három részből áll, kibélelték, és egy gyöngyökkel díszített gallér is készült hozzá. Az elkészítés csaknem 60 munkaórát vett igénybe, a tárolót az Operaház szcenikai műhelyei készítették. (Forrás: MTI)
Kép: A koronázási palást eredeti állapotát idéző, a Magyar Állami Operaház jelmeztervező műhelyében készült másolat a február 6-i átadáson. Kép: MTI / Balogh Zoltán
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

