Címlap
Többen ott voltak az intézmény osztálytermeinek névadói közül, így Kovács István ökölvívó, Nagy Tímea párbajtőröző olimpiai bajnok, Güttler Károly olimpiai ezüstérmes úszó, Király Gábor, aki a kapusok között Grosicsot megelőzve lett a legtöbbszörös magyar válogatott.
Köszöntőjében, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az iskola tanulóinak a régi bölcsességre hívta fel a figyelmét, mely szerint azért kell emlékezni, ,,mert a múlt ismerete nélkül a jelen értelmezhetetlen, a jövő pedig irányíthatatlan. A magyar sport történetében számos nagy versenyzőt, számos nagy sikert tartunk számon, de ezek közül is kiemelkedik az Aranycsapat.” A legendás együttes tagjai olyan zsenik voltak, akik nem csupán a labdarúgásra, hanem a nemzetközi sportéletre is hatással voltak.
Az államtitkári köszöntő után, Lomnici Zoltán bejelentette, hogy az Aranycsapat Testület meghirdeti a Grosics100 emlékévet. Felidézte, hogy 2014-ben, egy hónappal Grosics Gyula halála után, Buzánszky Jenő kérte meg őt a testület létrehozására, és azóta a szervezet mindent megtesz, hogy méltó módon ápolja a legendás együttes emlékét. Eddig hét emlékévet tartottak.
Grosics Edina megköszönte a Puskás Intézetnek a kiállításon bemutatott relikviák biztosítását, az Aranycsapat Testület munkáját, és a Magyar Postának, hogy emlékbélyeget bocsát ki a századik születésnapra.
Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete anekdotákkal emlékezett Grosics Gyulára, megemlítve kiváló humorát. Sok mindenről lehet beszélni vele kapcsolatban, lehet a labdarúgóról, a sportvezetőről, a közéleti szereplőről, mégis van valami, ami mindennél jellemzőbb rá. - Talán az a legjellemzőbb rá, hogy mennyire szerették őt az emberek, és mennyire szeretik még mindig - mondta a Nemzeti Sport főszerkesztője.
Az ünnepségen Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke megemlítette, hogy ő is ebben az iskolában tanult, s noha akkor még nem így hívták, mindig azt mondja, hogy a Grosics Gyula Általános Iskolába járt. (Forrás: MTI)
Megjegyzés: Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. – Budapest, 2014. június 13) a Nemzet Sportolója címmel kiütüntetett labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott. Elterjedt beceneve „Fekete párduc” volt. Ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán. Az Aranycsapat mérkőzéseinek sorából kiemelkedik az 1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban, az angol labdarúgó válogatottal rendezett, ,,Az évszázad mérkőzésének” nevezett, 6 : 3-ra nyert barátságos találkozó.(Forrás: Wikipédia)
Kép1: Az Aranycsapat 1953-ban. Első sor: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula. Hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor ÍZoltán, Bozsik József, Budai II. László. Kép: Erky-Nagy Tibor / Fortepan. Kép forrása: Wikipédia.
Kép2: Száz éve született Grosics Gyula. Születésének évfordulóján, ünnepséget rendeztek a róla elnevezett, újbudai általános iskolában. Kép: MTI / Máthé Zoltán
Kép3: Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette a Grosics 100 emlékévet. Kép: MTI / Máthé Zoltán
Kép4: Grosics Gyula, 1953-ban. Kép: Erky-Nagy Tibor /Fortepan. Kép forrása: Wikipédia
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.




