Címlap
Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte, a csapatbemutatónak a Békés vármegyei Gyula ad otthont május 12-én, másnap, innen Békéscsabára teker a mezőny a sprintereknek kedvező útvonalon. A második, ugyancsak sík etapot Szarvas és Paks között teljesítik a bringások, majd újabb mezőnyhajrát ígérő szakasz lesz Kaposvár és Szekszárd között.
A királyetap idén - a magyar történelem egyik legjelentősebb csatájának 500. évfordulójára emlékező - Mohácsról rajtol, a kerékpárosoknak négyszer is le kell küzdeniük a pécsi Bárány út emelkedőt, mielőtt az Állatkertnél célba érnek. Az utolsó versenynap Balatonalmádiból indul, a kiszámíthatatlan, leginkább a belga egynaposokra emlékeztető táv végén, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie. A csapatbemutatót és a szakaszokat az M4 Sport közvetíti.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár hangsúlyozta, a verseny minden évben lépett előre a 2015-ös újraindulás óta. Remélhetőleg, a következő években, egyre több edző foglalkozik az utánpótlással, és, hogy legyen hosszú távon - a most meglévőhöz hasonlóan -, kontinentális és prokontinentális szintű csapata is Magyarországnak. Más, hosszú távú célokat is vázolt, köztük a Tour de Hongrie szintlépését a World Tourba, és a viadal rajtjának külföldi megrendezését. Kiemelte a magyar női kerékpáros körverseny szervezésének igényét, és, hogy a Tour de France nagy rajtját Magyarországra hozzák.
Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a Tour de Hongrie csodálatraméltó márkává nőtt, amelyet a többi között fantasztikus hangulat, kitartás, sebesség, erő és lendület jellemez. Lényeges, hogy minél több embert megszólítsanak a sporton keresztül, minél többen mozogjanak, ennek jegyében indította a sportért felelős államtitkárság a Sportoló Nemzet tanévet. Gratulált Vas Blanka negyedik helyéhez is, amelyet a hétvégén terepkerékpárban ért el a hulsti világbajnokságon.
Schneller Domonkos, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte, hogy az elmúlt kiírás sikeres volt a hazai bringásoknak. Hatalmas lehetőségnek nevezte, hogy az MBH Bank CSB Telecom Fort az idéntől már prokontinentális besorolású, miként azt is, hogy a magyar körverseny a Pro Series-kategóriába tartozik - ez a második vonalat jelenti a világelit (World Tour) alatt. Reményét fejezte ki, hogy a legutóbbi magyar győztes Valter Attila, és a tavaly, az összetettben hetedik Feldhoffer Bálint idén ismét részt vehet a versenyen. Újra rajthoz áll a magyar válogatott, így idén is a tavalyihoz hasonló számban vehetnek részt a magyar bringások a hazai körversenyen.
Az időfutambajnok Pelikán János (Team United Shipping) autoimmun betegsége miatt kényszerpihenőjét tölti, de reményét fejezte ki, hogy már ebben a hónapban újfent edzésmunkát végezhet, és ott lehet majd a rajtnál.
Az országúti mezőnyverseny bajnoka, Dina Márton (MBH Bank CSB Telecom Fort) - aki rekordot jelentően négyszer volt már legeredményesebb hazai versenyzőként fehér trikós a Tour de Hongrie-n - elsősorban annak örül, hogy idén is lehetősége lesz Pécsen versenyezni.
Eisenkrammer Károly a gálán életműdíjjal tüntette ki Andó János, Hirth István és Schneider Konrád edzőket, akik az elmúlt csaknem fél évszázadban, a magyar kerékpársport meghatározó alakjai voltak.
A 47. Tour de Hongrie programja
Május 12., kedd: csapatbemutató, Gyula
Május 13., szerda: Gyula-Békéscsaba, 143 km (szintemelkedés: 109 méter)
Május 14., csütörtök: Szarvas-Paks, 202 km (338 m)
Május 15., péntek: Kaposvár-Szekszárd, 152 km (1080 m)
Május 16., szombat: Mohács-Pécs, 188 km (2080 m)
Május 17., vasárnap: Balatonalmádi-Veszprém, 144 km (1870 m)
Össztáv: 829 km (teljes szintemelkedés: 5477 m). (Forrás: MTI)
Kép1: Eisenkrammer Károly főszervező és Székely Dávid, az M4 csatornaigazgatója a Tour de Hongrie országúti körverseny útvonal-bemutató gáláján, a Budapest Music Centerben, 2026. február 3-án. Kép: MTI / Balogh Zoltán
Kép2: Tour de Hongrie országúti körverseny útvonala a bemutató gálán, a Budapest Music Centerben. Kép: MTI / Balogh Zoltán
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


