Címlap

E nap emlékére lett január 22-e 1989 óta a magyar kultúra napja, amikor az ország minden pontján kulturális események, megemlékezések és díjátadók idézik fel a szellemi örökség időtálló erejét.

A himnusz szó görög eredetű, jelentése magasztalás, dicséret: eredetileg istenekhez, vagy rendkívüli, természetfeletti tulajdonságokkal felruházott hősökhöz szólt. Ősi lírai műfaj, már a mitikus kultúrákban is jelen volt, majd a középkorban élte virágkorát, elsősorban vallási szertartások részeként.

Kölcsey műve ebbe az ősi hagyományba illeszkedik, mégis túlmutat rajta. Bár nem nemzeti imádságnak szánta, verse képes volt felemelkedni az akkori vallási és felekezeti határok fölé. A Himnusz nem egyetlen egyház tanítását szólaltatja meg, hanem egy egész nemzet sorsérzetét: a múlt terheit, a jelen bűntudatát és a jövő reményét egyszerre hordozza. Éppen ettől válik különlegessé és egyetemes érvényűvé.

 A vers igazi útja azonban csak Kölcsey halála után teljesedett ki. Az 1844-ben meghirdetett pályázaton Erkel Ferenc zenéje adott hanngot a szavaknak, s a megzenésítés tette igazán közkinccsé a költeményt.

A költő ezt már nem élhette meg, ahogyan a Himnusz későbbi, hányatott sorsát sem. A dualizmus idején Haydn osztrák császári himnusza töltötte be a hivatalos nemzeti ének szerepét, s a 20. század elején az egyház részéről is viták kereszttüzébe került a szöveg: a teológiai kifogás szerint nem lehet előre vezekelni a jövendő bűneiért. Talán mindez is hozzájárult ahhoz, hogy a Himnusz születésnapja a magyar kultúra napjává válhatott – emlékeztetőül arra, hogy a kultúra kérdez, vitázik, és nem hallgat el.

Nemzetközi összehasonlításban nincs szabály arra, milyennek kell lennie egy himnusznak. A világban találunk egyházi jellegű dallamokat, indulószerű kompozíciókat, sőt szöveg nélküli himnuszokat is, mint Koszovó esetében. A legrövidebb szövegű himnusz a japánoké, alig egy perc, míg a leghosszabb a görögöké, amely 158 versszakból áll. A történelem vihara gyakran alakítja a nemzeti énekeket: Csehszlovákia felbomlásával a közös himnusz két részre vált, Egyiptom pedig már a negyedik himnuszát használja.

A magyar Himnusz is megélt változásokat zenei értelmezésében. Hol ünnepélyesebben, hol lassabban, hol lendületesebben szólalt meg. Az Alaptörvénybe 2011-ben került be, s 2012 óta kezdősora Magyarország mottója: „Isten, áldd meg a magyart.” Ez is megerősíti azt az igényt, hogy a Himnuszt Erkel Ferenc eredeti szándékához hűen őrizzük. A közismert újévi változat Dohnányi Ernő hangszerelése, amely bár emelkedett, eltávolodik Erkel zenéjének visszafogott imádságosságától, és Kölcsey magányos, belső hangjától. Napjainkban ismét az eredeti Erkel-féle változat számít irányadónak.

A szöveget és zenét együtt értékelve érthetjük meg igazán a cím üzenetét: a költő nem hallgat. Kölcsey Ferenc kétszáz év távlatából is megszólít bennünket. Nem kiált, nem parancsol, hanem kér és emlékeztet. Arra, hogy egy nemzet hangja nem csupán a diadalban, hanem a kételyben, a bűnbánatban és a reményben is felismerhető. A Himnusz nem lezárt múlt, hanem élő szó: amíg elmondjuk, elénekeljük, és értjük, addig a költő hangja bennünk szól tovább.

Kép1: Szatmárcsekén állt Szatmár vármegye egyik legrégebbi családjának, a Kölcseyeknek a kúriája. Itt élt 1815-től 1838-ban bekövetkezett haláláig a 19. század elejének kiemelkedő irodalmára és politikusa, Kölcsey Ferenc. A költő Csekén írta a magyar nemzeti himnusszá vált versét, a Hymnust. Forrás és kép: Nemzeti Örökség Intézete

Kép2: Erkel Ferenc (1810-1893) zeneszerző, karmester és zongoraművész Gyulán született. Szülőháza, az Apor téren, ma Erkel Ferenc Emlékmúzeum. Gyulán, Erkel Ferenc tiszteletére szobrot állítottak, alkotója Kallós Ede szobrászművész. A kőalapzat jobb oldalán nemzeti himnuszunk, Kölcsey Ferenc: költeményének első sora Isten áldd meg a magyart! és Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője kottájának első sora látható. Forrás és kép: Köztérkép

Kép3: A Himnusz teljes kézirata és kottája. Kép: Országos Széchényi Könyvtár. Kép forrása: wikipedia.org