Címlap
A Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Molnár Sándor tájékoztatta a résztvevőket, hogy nyertes pályázatuk révén, Tisztán előrébb jutsz címmel, új projektet valósítanak meg. Hangsúlyozta a függőségekkel szembeni küzdelmet és támogatásáról biztosította a fórum tagintézményeinek képviselőit, a prevenciós tevékenységet végző munkatársakat.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Telekné Furák Mónika r. alezredes elmondta, a megyei önkormányzat pályázati forrása több elképzelés finanszírozására ad lehetőséget. Erre az évre is terveznek többek között szakembereknek képzéseket, szülőknek és hozzátartozóknak prevenciós, és támogató programokat, tájékoztató alkalmakat, amelyeken a szerhasználathoz vezető okokat ismertetik, bemutatják a célzott segítségnyújtás lehetőségeit. A legnagyobb feladatnak a 12 és 18 év közötti fiataloknak szóló programok megvalósítását jelölte meg, legalább háromezer fiatalhoz igyekeznek majd közvetlenül eljutni. Kiemelte a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió és a Békés Vármegyei Központi Kórház Drogambulanciájának szerepét, jelentős közreműködésüket a programokban.
Az értekezleten, a függőség pszichológiai hátteréről, felismeréséről, kezelési lehetőségeiről is hallgattak előadást a résztvevők. A Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a tervek szerint, havonta ülésezik majd, hogy a szakemberek közötti információáramlás gördülékeny legyen, és a tervezett prevenciós programokat is minél hatékonyabban valósítsák meg. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép1: A legnagyobb feladat a 12 és 18 év közötti fiataloknak szóló programok megvalósítása, legalább háromezer fiatalhoz igyekeznek majd közvetlenül eljutni. A kép illusztráció. Kép: Shutterstock
Kép2: A Békés Vármegyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ülésén, Békéscsabán, Molnár Sándor, a vármegyei önkormányzat elnöke új projekt indítását jelentette be. Kép: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


