Címlap
Dombegyházon, egy sarki háznál lapátolta idős nő a havat, amikor a rendőrök felajánlották a segítségüket. Kiderült, hogy a nő férje egészségi állapota miatt nem tud ilyen munkát végezni, felesége időseket gondoz, és a munka mellett, próbálja erején felül a saját házának környékét is rendben tartani.
Vármegyeszerte, így Ecsegfalván is látogatják a rendőrök a rászorulókat, és nem csak akkor segítenek, ha kérik. Egy családnál például tapasztalták, hogy egy fiatalember cipője nagyon viseletes. Nem említette, nem kért segítséget, de az egyik rendőr később visszament hozzá és vitt neki egy használt, jó állapotú lábbelit. Kollégája, szintén Ecsegfalván, saját otthoni készletéből párnát és paplant adott egy 69 éves férfinak, mert látta, hogy szüksége van rá.
Az elmúlt napokban, voltak nehezen megközelíthető helyek, ahová kenyeret, máshová gyógyszert vittek a rendőrök. Gyomaendrődön, egy háztartásba érkezett tűzifa, de a lakóknak nem volt gyújtóeszközük és szerszámjuk sem, amivel felhasogathatták volna. A rendőrök vettek gyufát, és a szomszédból kölcsönkért baltával aprították a fát. Hasonló helyzet állt elő Gyulán is, ott egy kedves, idős asszonynak volt szüksége segítségre a napi tüzelője darabolásához.
A rendőri egységek többször siettek elakadt, hó fogásában rekedt autósok segítségére. Számos köszönetnyilvánítást kaptak, például a kunágotai áramkimaradáskor nyújtott segítségüket is megköszönték. Ott egy transzformátor hibásodott meg, amíg az áramszolgáltató szakemberei a hibát elhárították, a rendőrök biztosították a helyszínt és az áramkimaradás idején fokozottan figyeltek a településen élőkre.
Kép1: A rendőrök többször siettek elakadt, hó fogásában rekedt autósok segítségére. Kép forrása: Békés vármegyei rendőrség Facebook-oldala
Kép2: Kunágotán, a Roma Önkormányzat mondott köszönetet a rendőröknek is, akik az áramkimaradáskor biztosították a helyszínt és fokozottan figyeltek az itt élőkre. Kép forrása: Roma Önkormányzat Kunágota Facebook-oldala / Békés vármegyei rendőrség
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


