Címlap
Sulyok Tamás köztársasági elnök alkotmányos felhatalmazásának megfelelően, a kedden aláírt határozatával kitűzte az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választását. A magyarországi szavazás - a korábbi közjogi hagyományokat követve - az alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény által lehetővé tett legkorábbi időpontban, április 12-én lesz. Az államfő arra biztatja Magyarország állampolgárait, hogy éljenek a törvény adta lehetőségükkel és a választás jogával. (Forrás: MTI)
--------------------------
A Nemzeti Választási Iroda készen áll a 2026-os országgyűlési választások lebonyolítására - közölte az NVI a honlapján, kedden. Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-ére tűzte ki az általános országgyűlési választásokat. Mintegy 8 millió magyar választópolgár ezúttal is élhet a lehetőséggel, hogy érvényesítse demokratikus jogát és megválassza az új Országgyűlést.
Az NVI tájékoztatása szerint, a választások lebonyolításában mintegy kilencvenezer bizottsági tag és húszezer választási irodai munkatárs vesz részt. Az iroda kiemelt figyelmet fordít a választópolgárok tájékoztatására, ennek részeként elindította megújult honlapját, amely korszerűbb megjelenéssel, átláthatóbb felépítéssel és működéssel segíti a választópolgárok, jelölőszervezetek, jelöltek, a sajtó munkatársainak tájékozódását, magyar és angol nyelven. Az új weboldal modern technológiai megoldásokra és felhőalapú infrastruktúrára épül, így nagy terhelés mellett is stabil és megbízható működést biztosít.
A pártot vagy országos nemzetiségi önkormányzatot, amely jelöltet vagy listát kíván állítani a választáson, február 3-ától lehet jelölőszervezetként bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál. A választópolgároknak február 5-étől válik elérhetővé a választási kérelmek - például az átjelentkezési kérelem, mozgóurna iránti kérelem, a külképviseleti szavazás iránti kérelem - benyújtása.
A kampányidőszak február 21-én kezdődik, a jelölőszervezetek és a jelöltté válni kívánó választópolgárok ettől a naptól kezdve gyűjthetik a jelöltséghez szükséges ajánlásokat. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok március 18-ig kérhetik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe ahhoz, hogy a 2026. évi általános országgyűlési választáson élhessenek választójogukkal.
Valamennyi névjegyzéki kérelem elérhető a https://www.valasztas.hu/ugyintezes oldalon, és benyújtható személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján, bármelyik helyi választási irodában. A Nemzeti Választási Iroda továbbra is arra biztatja a választópolgárokat, hogy a polgármesteri hivatalban található helyi választási irodában jelentkezzenek szavazatszámláló Országgyűlési választás 2026 bizottsági tagnak. (Forrás: MTI)
Kép1: Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját. Kép: Magyarország Kormánya Facebook-oldala
Kép2: A választási információkat a Nemzeti Választási Iroda honlapján lehet megtalálni. Kép: NVI
Kép3: A rendszerváltozás utáni választási időpontok. Kép: Nemzeti Archívum / MTI
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.



