Címlap
A férfi a vádbeli időszakban, két, közúti áruszállítással foglalkozó gazdasági társaságot irányított, egy Magyarországon bejegyzett, budapesti székhelyű kft.-t és egy Szlovákiában bejegyzett, Sturovó-i székhelyű céget. A férfi 2016 szeptemberében, az interneten, hirdetést adott fel, amelyben nemzetközi viszonylatban fuvarozókat keresett. A hirdetés révén került kapcsolatba egy Hajdú-Bihar vármegyei, debreceni székhelyű, közúti fuvarozással foglalkozó cég képviselőjével, akivel szolgáltatási szerződést kötött. A debreceni cég, mint vállalkozó fuvarozási és szállítmányozási szolgáltatást nyújt a magyar férfi cégének, mint vállalkozónak, írásbeli fuvarmegbízás alapján.
A megállapodás szerint, a debreceni cég teljesítette a megrendelt szolgáltatásokat közel hat hónapon keresztül, azonban 2017. március elejétől, a számlák kiegyenlítése, a banki átutalások elmaradoztak. Bár a nagykőrösi férfi a tartozását ekkor elismerte és fizetési szándékáról biztosította szerződő partnerét, valójában már nem állt szándékában a tartozás és a további fuvarmegbízások maradéktalan teljesítése. Fizetési szándéka csak színlelt volt, mellyel jogtalan haszonszerzési szándékkal tévedésbe ejtette a sértett cég képviselőjét. Hogy a fizetési szándéka és képessége miatt továbbra is tévedésben tartsa a sértetti képviselőt, azt ajánlotta, hogy a továbbiakban, a debreceni cég a szintén általa irányított szlovák gazdasági társasággal folytassa az üzleti kapcsolatot, mivel kedvezőbb adózás szempontjából.
Így is történt, azonban e fuvarmegbízások kifizetése sem történt meg. A nagykőrösi férfi az általa irányított két cégnek teljesített fuvarmegbízások ellenértéke kifizetésének elmulasztásával, összesen, több, mint 60 millió forintkárt okozott a debreceni cégnek, amely nem térült meg. A nagykőrösi férfi hasonló módon csapott be és károsított meg egy áruszállítással foglakozó, Bács-Kiskun vármegyei, kiskunmajsai egyéni vállalkozót 9 millió 300 ezer forint, és egy Pest vármegyei, bugyi kft.-t 12 millió 350 ezer forint kárt okozva nekik. A férfi ezen felül, üzleti tevékenysége során felhalmozódott tartozásai rendezésére, magyar cége működésének helyreállítása érdekében, több alkalommal kért kölcsön készpénzt egyik ismerősétől, olyan időpontban is, amikor a kölcsön visszafizetésére reális lehetősége már nem volt. A visszafizetés hamis ígéretével tévedésben tartotta ismerősét és közel 27 millió forint kárt okozott a magánszemélynek.
A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is, végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, kötelezze a sértetteknek okozott kár megtérítésére és a nyomozás során felmerült, 2 millió 200 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére. (Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség)
Kép: A 47 éves, nagykőrösi férfi két, közúti áruszállítással foglalkozó gazdasági társaságot irányított, fuvarmegbízásokkal csapott be, károsított meg három szállítmányozással foglalkozó vállalkozást, és pénzkölcsönnel ismerősét. A kép illusztráció. Kép: iStock

