Címlap

Tarr Béla 1955-ben született Pécsen. Pályafutását tizenhat évesen, amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben. Az érettségi után, volt hajógyári segédmunkás és szállodaportás is. Amatőr dokumentumfilmesként került kapcsolatba a Balázs Béla Stúdióval (BBS).

Családi tűzfészek című alkotását 1977-ben, alig négy nap alatt készítette el. A dokumentum-játékfilm egy család tragikus lakáshelyzetével foglalkozott, szereplői olyan amatőrök voltak, akiknek az életben hasonló sors adatott. Filmjét a gyors forgatás, a részbeni rögtönzés, a színészi szabadság, de leginkább a tér és a távolság problémájának kulcskérdése miatt John Cassavetes amerikai rendező műveihez hasonlították. Miután a film nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon, felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1981-ben diplomázott rendezői szakon. Még abban az évben a Társulás Filmstúdió egyik alapítója volt.

Szabadgyalog (1981) című dokumentarista alkotása az emberi kapcsolatok reménytelenségét mutatta be, ahogy az egy évvel későbbi, a locarnói filmfesztiválon elismerésben részesült Panelkapcsolat is, melynek főszereplője egy válságba jutott, lakótelepi lakásban élő házaspár. 1982-ben a Macbethből készített tévés adaptációt, benne egyórás felvétellel.

A szociográfiai filmektől a lassú dramaturgiájú lélektani elemzés felé fordult, új korszakának első darabja 1984-ben az Őszi almanach volt. A közeli kamerás felvételeket a hosszú snittek, a nyomasztó realizmust a metafizikusabb látásmód váltotta fel, ezért Antonionival és Tarkovszkijjal is rokonították az eredetileg filozófusnak készülő rendezőt.

A nyolcvanas évek közepétől lett állandó munkatársa Krasznahorkai László író, aki 2025-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Első közös alkotásuk, a Kárhozat az elmagányosodás, a reménytelenség, a kárhozatba zuhanás sajátos feldolgozása, a nyomasztó érzést csak növelik a hosszú snittek, a fekete-fehér tónus és az állandó eső. A három évig forgatott, 1994-ben elkészült Sátántangó mindeddig a leghosszabb magyar film, hét és fél órás. Krasznahorkai regényéből készült alkotás egy kis közösség széthullását, az ördög csábító és kényszerítő erejét mutatja be, a világvége-hangulatot sugárzó film a nézőt a legfelkavaróbb élmények átélésére kényszeríti.

Szintén Krasznahorkai-mű, Az ellenállás melankóliája alapján készült a Magyar Filmszemlén fődíjat nyert Werckmeister harmóniák (2000). A címben szereplő 17. századi német orgonista az istenirendnek megfelelő harmóniát akarta megteremteni a zenében és így az emberi lélekben is. A film ugyanakkor egy időtlen, szinte posztapokaliptikusan nyomasztó hangulatú kisvárost mutat be, ahol a békésnek amúgy sem nevezhető rend felborul, gyilkos indulatok szabadulnak el, a pokoli káosznak minden és mindenki áldozatául esik.

Következő filmjét Georges Simenon regényéből, Krasznahorkai forgatókönyve alapján, már külföldön forgatta, nem kis nehézségek árán. A három évig készült A londoni férfi 2007-ben - 19 év után első magyar filmként - meghívást kapott a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Főhőse egy kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőr, aki egy gyilkosság véletlen szemtanújaként alapvető morális problémákkal szembesül. A rendezőt a regényben a bűnügyi szálnál jobban izgatták a létezés alapkérdései, az emberi méltóság és a magány problémája.

 Életműve befejező darabjának A torinói ló című filmet szánta. A Krasznahorkai írásain alapuló alkotás 2011-ben, a Berlinálén megkapta a nemzetközi zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) fődíját, és három kategóriában is (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb zeneszerző) Európai Filmdíjra jelölték. A rendező a lét elviselhetetlen nehézségét akarta ábrázolni a történetben, amelynek címe arra a jelenetre utal, amikor a filozófus Friedrich Nietzsche a torinói főtéren védelmére kelt egy kocsisa által kegyetlenül ütlegelt lónak.

Tarr Béla számos kitüntetést nyert el, 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. Majd 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották.

Művészetét több külföldi kitüntetéssel, többek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el. 2023-ban megkapta a tiszteletbeli Európai Filmdíjat. Tavaly, februárban, a 44. Magyar Filmszemle, legutóbb pedig a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjával tüntették ki.

2003-ban T. T. Filmműhely néven Téni Gáborral közös produceri irodát alapított, 2013-ban Szarajevóban filmakadémiát indított. 2017-ben A világ végezetéig címmel az emberi méltóságról szóló kiállítás nyílt az ő rendezésében Amszterdamban. 2018-ban az amerikai filmakadémia rendezőként és íróként is meghívta tagjai közé. 2022-ben megválasztották a Freeszfe Egyesület elnökének. Több filmje is előkelő helyen szerepelt rangos szakmai lapok összeállításában. (Forrás: MTI)

Kép1: Krasznahorkai László első regényét, a Sátántangót Tarr Béla vitte filmre, 1994-ben. Kép forrása: Nemzeti Filmintézet

Kép2: Tarr Béla és Krasznahorkai László először 1987-ben, a Kárhozat című filmen dolgoztak együtt. Tarr utolsó – legsikeresebb - alkotói korszakának 4 filmjéből három Krasznahorkai művein alapul. Közösen jegyezték a szinopszisokat, ahol volt forgatókönyv, Krasznahorkai írta. Pályájuk is párhuzamosan ívelt felfelé, mindketten a közös munkáknak (is) köszönhetően lettek a maguk művészeti ágában, világszerte rajongott alkotók. A Banner Casting bejegyzése 2024. április 13-án, a Facebookon

Kép3: Tarr Béla (Pécs, 1955. július 21. - Budapest, 2026. január 6.) Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, 2012-től a Magyar Filmművészek  Szövetségének elnöke. Forrás: Wikipédia. A képen Tarr Béla 2012-ben, finnországi filmfesztiválon. Kép: Soppakanuuuna / Wikipédia