Címlap
Herczeg Zsolt, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4-es számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője elmondta, 2022-től már Törökszentmiklóstól Budapestig autóúton közlekedhetnek. Óriási jelentőségű a választókerületben, hogy az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kecskemét közötti szakaszát az idei év tavaszán átadták. A fejlesztések a biztonságos közlekedés megteremtésén túl, a most átadott szakasz révén, új települések kapcsolódhatnak be az ország vérkeringésébe. Az M4-es autóút tovább épül, ugyanakkor zajlik az alacsonyabb rendű úthálózat felújítása is a TOP Plusz és a Magyar falu programból.
F. Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 3-as számú egyéni választókerületének fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a térségben ez az út az Észak-Erdélyből a Nyugat-Európa felé irányuló tranzit nagyon forgalmas útja, kamionok, az ünnepekre haza tartó vendégmunkások hosszú sora szokott ezen az úton közlekedni. A térséget ezzel becsatolták az ország gazdasági vérkeringésébe. Azokon a településeken, amelyeket elért a négysávos út, az autópálya, mindenhol robbanásszerűen fejlődött a gazdaság, munkahelyteremtő beruházások épültek.
Törökszentmiklós és Kisújszállás között, 34,3 kilométeres szakasz épült. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Duna Aszfalt Projekt Zrt. kivitelezésében zajló beruházás során, a meglévő kétszer egy sávos főutat bővítették kétszer két sávra Törökszentmiklós elkerülő szakaszon, 8,1 kilométeren, Kisújszállás elkerülő szakaszon, 8, 7 kilométeren. A két város között új nyomvonal épült kétszer két sávon, 17,5 kilométeren. Az M4 autót újabb szakaszának megépülésével a nyomvonal mellett elhelyezkedő települések mentesültek a 4-es számú főút átmenő forgalmától, káros hatásaitól, és azokon a szakaszon, ahol négysávos utat alakítottak ki, az óránkénti 110 kilométer megengedett sebességnek köszönhetően, csökkent a menetidő. A beruházás során, három különszintű csomópont épült, 14 műtárgy, köztük új híd a Nagykunsági-főcsatorna felett. A 34,3 kilométer hosszú új autóút-szakaszon, egyszerű pihenőpár (Bartapuszta Pihenő) jött létre tengelysúlymérő-hellyel és komplex pihenőpár (Kenderesi Pihenő) töltőállomás helybiztosítással. A beruházás során, keresztező utak is megújultak hat helyszínen, 4,3 kilométeren. Önkormányzati kezelésű földutak is készültek. Hat főpályát keresztező földút 3,3 kilométeren és harmincegy párhuzamos földút 26,3 kilométeren.
Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, 2010-ben, a kunsági térségben a munkanélküliség 12 százalékos volt, ez most öt százalék, a Demján Sándor Programban 4,5 milliárd forint érkezett a Szolnok vármegyei vállalkozókhoz. Az igazán nagy kiadás két út, az M4-es és M44-es építése volt, hiszen ezek nélkül az Alföld középső része elzárt terület maradt volna. Az M4-es befejezéséhez Kisújszállástól hatvan kilométernyi útszakasz megépítése hiányzik, ez koncessziós építési rendszerben jön majd létre.
Az elmúlt 15 évben a kormány annyi sztrádát és autóutat épített, amennyivel a hazai pályahálózat, lakosságarányosan számolva, eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét. Míg 2010-ben, a gyorsforgalmi utak hossza Magyarországon, 1273 kilométer volt, ez 2025-re 35 kilométer híján, 2000 kilométerre emelkedett. Emellett, felépítettek összesen nyolc dunai és tiszai hidat, és most már 22 megyei jogú város elérhető gyorsforgalmi úton. Ez mindent egybe vetve azt jelenti, hogy a magyarok 90 százaléka fél óra autóút távolságra lakik valamelyik sztrádától. Ha a kormány minden beruházását megvalósítja, ez a szám fölmegy 100-ra, és az idő 30 percről 20-ra szűkül.
Amikor az autópályával elérnek Berettyóújfaluig, és a határ másik oldalán a románok is elvégzik a szükséges munkálatokat, közvetlenül fel lehet majd hajtani a Nagyvárad-Kolozsvár felé vezető gyorsforgalmi utakra. Ez a legóvatosabb becslések szerint is azt jelenti, hogy a Budapest-Kolozsvár távolság egy-másfél órával rövidebb lesz – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a nemzetegyesítésnek ezért jelentős pillanata a mai.
Kelet-Magyarország déli részének fejlesztéséről elmondta, a kormány terveinek célja, hogy Debrecen-Nagyszalonta-Békéscsaba ipari régiót hozzanak létre, ami határokon átnyúló, nagy gazdasági térség lesz. Ezért megépítik majd a Békéscsaba-Debrecen négysávos autóutat is. (Forrás: MTI)
Kép1: Az M4 autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasza az átadás napján, Kenderes határában, 2025. december 22-én. Kép: MTI / Máthé Zoltán
Kép2: Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát, 2025. december 22-én. Kép: MTI / Máthé Zoltán
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


