Címlap

A férfiak derűsen lapátolták maguk előtt a havat, hozzá a jókedvű szavakat. Viccelődtek, bolondoztak, miközben átmentek egymáshoz, pálinkával, forralt borral, kinek mije volt.

- No, szomszéd, akkor igyunk erre a szép napra. Egészségünkre!

- Egészségünkre! Hű, az áldóját, ez aztán igen, finom, húzós pálinka!

- Hát persze, tudod a túloldalon minden jobb ízű, majd ha átmegyek a te oldaladra, nekem meg a tiéd esik jobban - nevetésüket a hó messzire vitte.

Egy bebugyolált kis emberke lépkedett ki a kapun, közben csizmás lábával döngölte a vastag hótakarót.

- No, nézd csak, itt jön a kisebbik unokám! – mondta a boldog nagyapa. – Mutatkozz be a bácsinak csillagom! – szólt a gyerekre.

- Szurka Piszta vagyok – válaszolta katonásan a kis törpe.

- Szóval, te vagy a híres Szurkapiszka – viccelődött vele a szomszéd.

- Nem Piszka, hanem Piszta – motyogta sértődötten a gyerek, hiányos fogai között kicsúszott a nyelve.

- Jól van, no, csak játszottam a szavakkal – és megsimogatta a gyerek sapkáját.

- Akkor a felnőttek a szavakkal játszanak, a gyerekek meg a kitalálásokkal – okoskodott a fiúcska.

- Valahogy így kicsim, de azért mi is kitalálunk ezt, azt, bár nem olyan komoly dolgokat, mint ti, gyerekek.

- A bácsi tudja, hogy a nagytatám beteg? – kérdezte nagy komolyan a kisfiú.

- Jaj, bogaram, mondtam már, hogy nem kell mindenkinek kikotyognod! – szólt rá a nagyapja.

- Nem kotyogom, azt a mama szokta, én mondom – helyesbített az apróság, és közben összehúzta a szemöldökét, ahogy a felnőttektől látta – majd hatásosan folytatta.

- Bizony ám bácsi, a tatámnak rossz patája van.

- Ami azt illeti, az én patám sem a legjobb – válaszolta a szomszéd.

- Hmm, akkor az egész ucca’ lábával baj van, mert mindenki azt mondja, hogy nekik isz fáj - ezzel be is fejezte a társalgást, nagy titkot árult el, s egy kupac havat rugdosva odébb ment, közben a nagyapja közel hajolt a szomszédjához.

- Prosztatám van, azt emlegeti a gyerek, úgy, aminek érti, de szerencsére senki sem gondol arra – suttogta a férfi.

- Ja, úgy! – húzta fel a szemöldökét a férfi, tekintetéből látszott, számára sem érthető a betegség mivolta. – Mindegy is, minek nevezett a betegséged, lényeg, hogy gyógyulj ki belőle!

- Úgy bizony, én sem értettem, míg el nem magyarázták. Mostanában mindent modernizálnak, már a betegségeket is átírják, s lassan már a fene sem érti némelyiket. Egyébként az asszonykörben a feleségeinket is modernizálják. Arra buzdítják őket, hogy az otthoni munkájukba vonják be a férjeiket, mert a munkát meg kell osztani. Mondtam az asszonynak, rajtam ne múljon, majd én is kihívom fát vágni, meg behordani a kamrába, vagy fűrészelni. Van elég férfimunka, megoszthatjuk. Erre mindig visszafog magából. De most segítek neki, itthon vannak a gyerekek, haladjon a sütéssel, főzéssel. Megyek is, boldog karácsonyt nektek! – köszönt el idős Surka István, miközben a megtisztított úton verte le a csizmájáról a havat. - Gyere Pistikém, mamus már biztos vár! – kiáltott oda a gyereknek, aki azonnal hozzászaladt és kéz a kézben tapostak befelé.

- Legyen nektek is boldog karácsonyotok! Talán én is megyek a sparherd mellé, a modernkedésnek ne álljunk útjában – Balogh József öblös hangja bekísérte a távozókat.

Ilonka az ablakhoz lépett, kinézett az utcára. A hó olyan volt, mint egy nagy elterülő világítótest. Egy-egy lámpa alatt élesen, mint kristályszemek villództak a pelyhek.

Íme, ezek azok a pillanatok, amik széppé teszik az életet – gondolta, és lassan készülődni kezdett. Nehezen indult bárhová, szeretett otthon. Nem ismerte a tétlenséget, apránként, segítség nélkül csinosítgatta a kis házat. Az egyedülléttől sem szenvedett, hideg estéken beengedte a konyhába Fixit, a kis tacskót, és könyvvel a kezében nézte, ahogy hancúroztak Miruval, a macskával, és hol a sorok tartották fogva a tekintetét, hol pedig a játékos állatok.

Mielőtt kilépett az utcára, visszanézett. A gangot, ami Anti, a férje keze nyomát őrizte, feldíszítette fenyőágakkal, színes termésekkel. Olyan volt minden, mint régen, a nem túl sok közös karácsonyaikon. Fénylő könnycseppek gördültek le az arcán.

Egy mozdulattal letörölte, felszegte a fejét - az már a múlt, az ura elhagyta, nem bocsátotta meg neki, hogy nem ajándékozta meg gyermekkel -, majd feltöltötte tüdejét a kristálytiszta levegővel és elindult. Kihalt volt a falu, senkivel sem találkozott, ekkorra már mindenki behúzódott. A hó ropogott a lába alatt, s a nagy csendességben úgy hatott, mintha egy kutya rágcsálta volna az eléje tett csontot. Az ablakok mindenütt ki voltak világítva, be lehetett látni a szobákba. Az emberek ilyenkor meg akarják mutatni másnak is, ami bennük örömet okoz, de az is lehet, hogy kihasználják az alkalmat és büszkélkednek azzal, amijük van. Történetesen a minél nagyobb és minél díszesebb fenyőfáikat. A karácsony jó alkalom arra, hogy ne sötétítsenek be, és a feldíszített fenyő mellett kirakatban legyen az otthonuk is. Aki mégis rejtőzködik, ott vagy nagyon szerény ember, vagy nagyon szegény lakik, de olyan is akad, aki elég hanyag ahhoz, hogy ezt az alkalmat se tegye különlegessé…

Különleges nap? Ilonka eltűnődött: ma született az Úr Jézus, a bűnösök megváltója.

Jaj, de sok bűnt magára kellett vállalnia, már attól meghallhatott volna, még keresztre sem kellett feszíteni. Az emberek többsége egyetlen ember gonoszságába is majdnem belehal. Az ember lelke törékeny, mint a meisseni porcelán, az Istené mindent kibír, neki az egész emberiség bűnét kell elszenvedni.

Ünnepi teríték az asztalon, pompásra felékesített fenyőfa az ablak előtt, e nélkül nem lenne áhítata az ünnepnek. Jézus születése sem lett volna annyira fennkölt, ha a három keleti bölcs oda nem érkezik, és jövendőt látó tekintetük a jászolban a csecsemőre nem szegeződik. Ajándékot vittek ők is: tömjént, mirhát, aranyat.

Kifejezték tiszteletüket, és megmutatták bölcsességüket, hiszen rajtuk kívül, szinte senki sem tudott Názáret, de az egész emberiség egyetlen megbocsátó, igaz jótevőjének érkezéséről.

Az ember szükségét érzi annak, hogy a szeretetét megmutassa ajándékokkal, tárgyakkal. A lecsupaszított szeretetnek nincs dicsősége. De vajon abból, ami a szem látványa, mennyi az őszinte szeretet, és mennyi jut belőle Istennek? Ilonka ezekkel a gondolatokkal érkezett szüleihez, hogy ha csonkán is, de emlékezzenek, múltra, örömökre, karácsonyokra.

Kép1: Szent család

Kép2: Havas táj