Címlap
Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke elmondta, 2028. december 31-ig csak a vagyonkezelői jogokat kapják meg, ezután lesznek tulajdonosok is, addig ugyanis a korábbi pályázatnak kötelező fenntartási ideje van. Elmondta, arról is ezután hozzák meg a döntést, hogy milyen formában üzemeltetik a kastélyt. Ahogyan, a következő hónapokban kell az előzetesen kalkulált megtérülési és bekerülési költségeket, a kastély dolgozói létszámát is pontosítani. Tízéves ütemtervet kellett a pályázatban készíteni a fejlesztésre, 30 évest az üzemeltetésre. A fejlesztésről úgy fogalmazott, hosszú folyamat lesz, mind a tervezés, mind a források megtalálása, de jelenleg is van aktív turisztikai hálózatok fejlesztését célzó pályázatuk, amely érinti a kastélyt is - mondta.
Takács Árpád elmondta, véleménye szerint, Békés vármegyének a turizmus az egyik kitörési pontja, de ott szemléletváltásra van szükség, a vármegyét egészben kell megjeleníteni a potenciális érdeklődőknek. Megjegyezte, Szarvassal és Gyulával is tárgyalni kell a kastély kérdéséről, ugyanis a turizmus nem értelmezhető Gyula nélkül. Attól lesz jobb az üzemeltetés, mintha a fővárosból irányítanák, mert helyben megvan minden fél, szakember helyismerete. És presztízskérdés is, hogy jól kell csinálni. A következő hónapokban, három kérdésre kell választ találni, a kastély üzemeltetésére, karbantartására, a múzeum üzemeltetésére, és a rendezvényekre. Utóbbinál olyan programokat lehet szervezni, amilyenekre korábban nem volt példa a kastélyparkban. Kidolgozzák azt is, hogy a kastélyt a helyiek kedvezménnyel látogathassák. Első körben, a szabadkígyósiak, utána a vármegyeiek - mondta.
Molnár Sándor felidézte, 2024. augusztus 30-án jelent meg az első pályázati felhívás, amelyre nem adtak be pályázatot az önkormányzati választások és az átadás-átvételi folyamatok miatt. A Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhely sikeresen pályázott, ám azt visszavonták és eredménytelennek nyilvánították. Idén, július végén született meg az újabb felhívás, amelyre már pályáztak, november 26-án kapták meg a pozitív elbírálásról a tájékoztatást.
A vármegyei önkormányzat elnöke emlékeztetett, éppen 150 éve kezdődött meg a kastély építése, és épp 80 év állami tulajdon után kerül vissza az épület, reményei szerint, jó kezekbe. (Forrás: MTI)
Kép: A szabadkígyósi Wenckheim-kastély. Kép: szabadkigyosikastely.hu
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.

