Címlap
Michael 2016. december 23-án, karácsony hajnalban, álmában köszönt el rajongóitól. Még csak 53 éves volt, akinek a küzdelmekkel vívódó, szenvedéssel terhelt emberekért aggódó, érző szívéről csak azok tudtak, akik részesültek jóindulatából. Soha nem kérkedett nemes cselekedeteiről. Mindezek nagy része csupán halála után derültek ki. Sikerei fényében, halkan, minden felhajtás nélkül gyakorolta az emberség nemes gesztusait, amiről ő maga soha nem beszélt.
A világ akkor kezdte megérteni, ki volt valójában George Michael, aki milliókat áldozott úgy, hogy közben kikövetelte, maradjon névtelen. A reflektorfényben elő ember, így hajolt le a sötétben szenvedőkhöz.
Néhány maradandó jótéteménye, amik nem pusztán anekdoták.
Egy alkalommal, az Áll az alku vetélkedő, brit változatának egyik versenyzője elmondta, hogy 15 000 fontra lenne szüksége a lombikpogramhoz. Másnap reggel a bankszámláján ott volt az összeg, elhallgatva az adományozót, aki George Michael volt.
Bár ő mindig inkognitóban kívánt maradni, de akik tudtak róla, halála után elárulták, hogy George rendszeresen járt hajléktalanszállókra segíteni, de mindig megkért mindenkit, hogy ne adjanak hírt róla, mert ő semmi mást nem akar, csak „egyszerűen adni”.
A kiderült hír után megnyílt a zárt kapu és egyre többen jelentkeztek, hogy beszámoljanak George Michael adakozásairól. Emmeline Mondeau színésznő is felidézte, hogy egy gyermekjótékonysági szervezet egyik dolgozója könnyek között mesélte el, hogy ha George Michael nem segített volna rajtuk, már rég nem működnének.
A neves rádiós Kate Vogue arról számolt be, hogy minden húsvét hajnalán, amikor a Capital FM jótékonysági gyűjtést tartott, George megjelent a stúdióban, fáradtan, álmosan, de derűvel az arcán, átadott 100 000 ezer fontot minden egyes évben.
Mike Brown DJ pedig azt a történetet mesélte el, amikor George egy kávézóban meglátott egy síró nőt, aki az adóssága miatt volt elkeseredve. Egy borítékot küldött a pincér által a nőnek, amely 25 000 fontot tartalmazott.
Ezekbe az adakozásokba a szívét is beleadta, mert anélkül nem működik az együttérzés.
Egyszer koncertet szervezett azoknak az ápolóknak, akik édesanyja utolsó napjaiban mellette álltak csendben, és megkönnyítették a szenvedését. Ezt is minden reklám nélkül tette. A HIV-vel élőkért is rengeteget tett, több segélyszervezet ma sem létezne az ő támogatása nélkül.
1996 óta a Jesus to a Child (Jézus egy gyermeknek) című dala teljes bevételét gyermekalapítványok kapták. Évente több millió fontot adományozott némán, név nélkül. Teljesítette Jézus utasítását: „Ne kürtöltessétek magatok előtt, hogy az emberek lássák a ti jócselekedeteiteket”.
George Michael értékes élete bizonyíték arra, hogy mit sem ér a pénz adakozása, ha kimarad a szív belőle. Zenéje bejárta a világot, az igazi öröksége nem a slágereiben, vagy a díjaiban marad fenn, hanem azokban a mosolyokban, amelyek egy váratlan boríték, egy halk gesztus vagy egy csendben adott ölelés nyomán születettek.
Kép1: George Michael görög származású, világhírű brit popénekes-dalszerző, számtalan rangos díj tulajdonosa – legenda lett emberségből is. Kép: People Magazine
Kép2: George Michael a legjobb brit férfi előadói elismerést kétszer is kiérdemelte. Kép: Wikipédia
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.


