Címlap

Anyu! Hallasz? – szólította gondolatban anyját. Neked tudnod kell, mindig mesés, romantikus életről ábrándoztam, akárcsak te, nekem. És mégis, időnként abban is kételkedem, hogy nő vagyok, pedig most arról akarok írni. No, hallottak már ilyet, Simone de Beauvoire második neme nem talál szavakat, kételkedik, valójában nem is annyira a hovatartozásában, inkább abban, egyáltalán tartozik valahová?

Van egy ország, egy város, egy lakás, amiben reméli, otthon van. Fedéllel a feje felett, akár vehetné könnyedén az életet, csakhogy az élet nem veszi őt könnyedén.

Ezt onnan tudja, ha mérlegre áll, súlytöbbletet mutat.

Ahogy a billentyűkön peregnek a szavak, visszamegy a kezdetekhez, egészen odáig, amikor kilenc hónap után levegő után kapkodva kiszabadította magát anyja zártosztályából. Kezdetben szokta a külvilágot: a látást, észlelést, érzékelést, a szavakat. Úgyszólván ízlelgette az élet adta kínálatot. Később tanult, álmodozott, férjhez ment, gyermeket szült, elvált, újra párt választott, végül feladta. Csődbe jutottak az ábrándjai. Igaza lett az apjának: „Ábrándozás az élet megrontója!”. Ugyan már, létezik valaki, aki ne ábrándozna? Hogy őszinte legyen, töredelmesen be kell lássa, az ábrándozás mellett azért a szerencse is kerülgette, csak ő kerülte ki nagy ívben, így önszántából pont a szerencséhez lett a legkevesebb köze. Pedig bízott, történetesen abban, ha Isten észt adott, nem is hagyja cserben. Valószínűleg nem is hagyta, csak éppen jobban bízott magában. Szereti Pilinszky verseit, gyakran olvassa, ezért hozzá hasonlóan, lassan számára is „Elfogadhatóvá vált az elfogadhatatlan.”

No, azért nem ennyire borús a helyzete, az élet tulajdonképpen szép… mindenkinek megvan a maga baja! Az emberek szeretik azt, ami bajjal jár. Ő írni szeret, leírni a magam baját, meg a másokét, általában a nőkét. Leginkább tragikomédiát. Azt mondják rá, hogy tipikusan női módon ír. No, még ilyet, tipikus, meg női is? Sebaj, a baj nem itt kezdődik, azért átlép rajt, nehogy benne ragadjon, mert egy ideig még nő szeretne maradni, mert utána már öregasszony lesz. Ennek ellenére, szilárdan bizonytalan, mármint nem a nőiségével kapcsoltban, hanem minden mással, ami ezzel az állapottal jár. Ezen oknál fogva, nyáron sötét szemüveget hord, nem szeretné, ha azt olvasnák ki a szeméből, hogy pszichésen labilis. Télen viszont gondban van, nem járhat napszemüvegben, ezért csak este merészkedik az utcára. A napszakok sötét oldala az övé. Azzal tisztában van, hogy a természetellenes nő a nyerő, műszempillával, műszájjal, és mellben bővítettel. Be kell látnia, benne a művi hátrányt szenved. Neki ahhoz nincs fantáziája. Fantázia ide, vagy oda, a természetes túlteng benne, ez az oka, hogy ráncosodik… meg a Nap. Ó, és, hogy ki ne felejtse, a szabadság volt a vesszőparipája. Ezért égett belé, hogy jól kell írnia, mert akkor szabadon szárnyalhat. Neki az önkifejezést jelenti az írás. Éppen most is azt teszi. De a gondolatokhoz először olvasnia kellett. Nagy szerencse, hogy volt gyermekkora, szabadon olvashatott annyit, amennyit akart. Később már papírra vetette és a sajátjának tekintette, még ha előtte olvasta is. Persze, a kifejezésmódok hasonlítanak, ami miatt a plágium is veszélyes. Az olvasott és az írott szavak időnként összefutnak. Az utóbbi időben már nemcsak magának ír, teljesen mindegy, hogy mit, általában férfiak kritizálják, idősebbek meg fiatalabbak. Nem elég kortárs nekik. Szerintük underground. Nem ellenkezik, rájuk hagyja… addig, amíg utána nem néz, mit jelent a szó.

 Most éppen nevet, no, nem azért, mintha jól érezné magát. Á, dehogy! Rendszerint akad valami, amitől beindul nála a láncreakció, és ezen nevetnie kell. Ez jószerével zajjal jár, a zajt pedig nem kedveli, ezért gyorsan abbahagyja. Nála minden rövidlejáratú… csak a hitele nem volt az.

Hallotta, hogy az élet matematika. Gondolta, akkor egyetlen esélye a matematika, ugyanis minusszor mínusz az, plusz. Érdekes, valahogy mégsem jött ki nála a plusz.

 No de, az már biztos, nem adja fel! Nincs az a kincs. Eldöntötte, karban tartja a külsejét, ami belülre hat… vagy fordítva, a lelkét tartja karban, és az hat majd a külsejére. Döbbenetes, hiába tartotta, hol egyiket, hol másikat karban, mégis múltak felette az évek.

Termékenységének azért van babérkoszorúja, a két remek unokája, rájuk bízza tökéletesnek nem nevezhető adottságait, előttük a jövő, javítsák ki ők a génhibákat. Kreatív embernek tartja magát, ezért mostantól a szabadságát szabadon fogja kezelni. Holnaptól kizárólag azt teszi, amihez kedve támad. Támadásba lendül, utána nyúl… s ki tudja, még bármi lehet. A segítség mindig kéznél van!

Kép1: Nők. Kép: Pixabay

Kép2: Nő napszemüvegben. Kép: Pixabay

Kép3: Női álarc. Kép: Pixabay