Címlap
Latorcai Csaba elmondta, a kezdeményezésben 120 keresztet újítanak fel, amely ,,120 kiáltás is az ég felé", jelzi, hogy ,,élni akarunk, közösségben maradni, hitünket büszkén vállalni minden körülmények között”. A kereszt nem csupán egy tárgy, hanem egy üzenet is, mert ahol eltűnik a kereszt, ott idővel eltűnik az emberség, a becsület és a haza szeretete. A keresztben ott van minden, amiért érdemes élni, a hit, az áldozat, a szeretet, az örökség és a remény.
Lőkösháza megbecsüli a múltját és a jövőjét is, az elmúlt években sikeresen pályázott a Magyar falu programban, amelyben minden alkalommal jelentős forráshoz jutott. Nagy sikernek nevezte az új szennyvíztisztító-rendszer megépítését és a Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal fejlesztését. Lőkösházán, minden alapszolgáltatás elérhető, annak ellenére, hogy csupán néhány ezren lakják: mini bölcsőde, óvoda, nyolc évfolyamos általános iskola, főzőkonyha, könyvtár és közösségi ház.
Latorcai Csaba emlékeztetett, hogy Trianon Lőkösházát ,,a határ túloldalára tolta volna, és csak a lőkösházaiaknak köszönhető, hogy ők tolták a határ vonalát Lökösházán túlra". Lőkösháza népe megérdemli, hogy hősiességükről és hűségükről az Országgyűlés határozatban emlékezzen meg, amit Lezsák Sándor és Latorcai János, az Országgyűlés alelnökei javasoltak, hozzájuk csatlakozott Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője és a KDNP teljes frakciója is egyöntetűen támogatott – jelentette ki az államtitkár.
Szűcsné Gergely Györgyi, Lőkösháza polgármestere (független) elmondta, a keresztszentelés nem csupán szertartás, hanem szimbólum, amely az élet és a halál közötti kapcsolatot, a tiszteletet és az emlékezést erősíti meg. Az esemény az összetartozást, a hit és a remény erejét szimbolizálja. A kereszténység, a magyarság és a lokálpatriotizmus olyan értékek, amelyek összefonódnak.
A feszületet Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szentelte meg, elmondta, a kereszt az elhunytakra nemcsak emlékeztet, hanem irántuk a tiszteletet, hálát, szeretetet is kifejezi. Segít megélni a múltat, élővé tenni az emlékezetet. A kereszt ugyanúgy üzen az élőknek is, és segít abban, hogy értelmesen, célba jutva, boldogan tudjunk élni. (Forrás: MTI)
Kép1-2: A Fogadj örökbe egy keresztet! országos programsorozatban, csütörtökön, keresztet szenteltek, Lőkösházán. Képek forrása: Latorcai Csaba Facebook-oldala
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.