Címlap
Békéscsabán, a Lencsési Óvoda Napsugár ovijába június 10-én, délután, gördült be egy rendőrautó. Ketten ültek benne, dr. Bedéné Szilágyi Bernadett r. őrnagy, bűnmegelőzési kiemelt főelőadó, édesanya és Gabnai Zoltán r. törzszászlós, a Humánigazgatási Szolgálat referense, aki édesapa és immár nagyapa is. Így értenek a gyermekek nyelvén.
Kérték a kicsiket, hogy idegenekkel ne álljanak szóba, ne fogadjanak el semmit olyanoktól, akiket nem ismernek. Arra is felhívták a figyelmüket, ha valamilyen programra, strandra, vízpartra mennek, mindig maradjanak a családjukkal, kísérőjükkel. Kerékpárral az út szélén közlekedjenek, hallgassanak a felnőttekre, nagyobb testvéreikre, a stop és a háromszög alakú elsőbbségadás tábláknál alaposan nézzenek körül. Zebrán, piroson ne menjenek át, ha a zöld villog, már akkor se induljanak el.
A rendőrök beszéltek az óvodásoknak a 112-es segélyhívóról is. Elmondták nekik, gyakorolták velük, ha baj van, valaki rosszul lesz és található telefon a közelben, bátran hívják a számot, mondják el, pontosan hol vannak, mi történt. A segítség azonnal indul. Az óvodások egymást váltották a rendőrautó üléseiben, volt, aki elmesélte, hogy a szülei rendőrök és ő is rendőr szeretne lenni. Egy kisfiú Police feliratú biciklivel érkezett a rendhagyó foglalkozásra.
A Békés vármegyei rendőrség munkatársait az elkövetkezendő hetekre már számos helyre meghívták, táborokba, rendezvényekre, így nem csak óvodásokkal találkoznak majd. A fiatalok figyelmét ahol csak lehet, felhívják arra, hogy interneten is lehet bűncselekményt elkövetni. Az online zaklatás súlyos arra a gyermekre, fiatalra nézve, aki áldozata, végzetes is lehet. A bűnmegelőzési szakemberek kérik a fiatalokat, ha fenyegetik, zaklatják őket, beszéljenek róla felnőttekkel, kérjenek segítséget.
Ha bulizni mennek, a megbeszélt időre érjenek haza. Ne fogadjanak el, ne próbáljanak ki bódító hatású szereket, alkoholt ne, vagy csak mértékkel fogyasszanak. Ha betartják a szabályokat, vigyáznak magukra, odafigyelnek a társaikra, sokkal kisebb az esély, hogy veszélybe kerülnek, baleset éri őket. (Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
Kép1-4: A felvételek Békéscsabán, a Lencsési Óvoda Napsugár Óvodájában készültek. Képek: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság
![]() | ![]() |