Címlap
Az arisztokrata családba született alkotó sorsa különleges tükre Magyarország 20. századi történetének. Nagybirtokos családba született, 1900-ban. A két világháború közötti időszakban, a család katalinpusztai birtokán élt, ám 1938-ban, különösen személyes kapcsolatba került Gyulával, a város kastélyával, a mai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastéllyal. Az alkotó báró itt kötött házasságot Woracziczky Johanna grófnővel, Almásy Dénes gróf unokájával. A családot 1950-ben, kitelepítették a katalinpusztai kastélyból. Schell József Budapesten, hosszú éveken át segédmunkásként dolgozott. A rajzolást azonban ekkor sem hagyta abba, kitartása 1959-ben térült meg, amikor a Magyar Képzőművészeti Alap tagjai közé választották. Ettől kezdve kizárólag alkotásaiból élt.
Schell József illusztrálta többek között, Széchenyi Zsigmond vadászíró Ahogy elkezdődött… és Ünnepnapok című könyveit, majd sorra jelentek meg alkotásai a Nimród Vadászújságban. Bár művészeti képzést soha nem kapott, kivételes megfigyelőképessége, érzékeny keze és a természet iránti mély tisztelete a legjelentősebb magyar grafikusok és festők közé emelte.
Művészetét mély emberi érzékenység, a természet ritmusának ismerete és a régi világ iránti nosztalgia hatja át. Kifinomult tusrajzain és bravúros akvarelljein nemcsak állatokat és tájakat látunk, hanem szemléletmódot is, a csendes tiszteletet, amellyel a természethez, az élethez és az idő múlásához viszonyult.
A grafikus báró című kiállítás célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz az elfeledett, mégis lenyűgöző életművet. A nemes lelkű művész nehéz sorsú élete és munkássága a 20. századi magyar művészet és társadalomtörténet ritka és értékes lenyomata.
A tárlatot május 16-án, pénteken, ifj. Schell József nyitja meg a gyulai Kohán Képtárban. A kiállítás szeptember 14-ig látható. (Forrás: Erkel Ferenc Nkft.)
Megjegyzés: Schell József (Katalinpuszta, 1900 – Budapest, 1970) festő, grafikus. Magánúton folytatott tanulmányokat Szőnyi Istvánnál. Akvarelleket, olajképeket és tollrajzokat készített, melyek témája legtöbbször a vadászat és a magyar táj volt. Képeit gyakran közölte a Nimród című folyóirat. Schell József 1931-ben saját írásaihoz, a 60-as években Széchényi Zsigmond könyveihez készített illusztrációkat. Művei Gyöngyösön találhatók. (Forrás: Kieselbach Galéria és Akciósház - kieselbach.hu)
Kép1: Gyulán, a Kohán Képtárban nyílik pénteken, Schell József grafikáinak és akvarelljeinek kiállítása: Kép: visitgyula.com
Kép2: A kiállítás meghívó-plakátja. Kép forrása: Erkel Ferenc Nkft.
Kép3-4: A kiállítás meghívója. Forrás: Erkel Ferenc Nkft.
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.