Címlap
A gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. az elmúlt években több különleges tárlatot rendezett már. Ilyen volt a Kohán Képtárban Böhm József nagybányai festőket bemutató magángyűjteményének kiállítása, vagy az Almásy-kastély időszaki kiállítóterében a Herendi Porcelánmanufaktúra és az Aradi Ereklyegyűjtemény bemutatkozása. A kastély legutóbbi tárlata, a Sisi-kiállítás nem „készen” érkezett, a Gödöllői Királyi Kastéllyal közösen alkották meg.
- Az említetteknél is jelentősebb a kastély új kiállítása – tájékoztatott Fekete-Dombi Ildikó, a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. – A Munkácsy: a sikersztori című tárlatunk különlegességét azon túl, hogy minden elemében saját készítésű, a bemutatás előtt álló, másfél milliárd forintos biztosítási értékű eredeti műalkotások adják. Ez minden korábbi vállalásunknál jelentősebb. Munkácsy kora egyik legfelkapottabb művésze volt, valóságos celeb. Története az árva asztalosinastól minden idők legjobban fizetett festőjéig igazán izgalmas.
Fekete-Dombi Ildikó tájékoztatása szerint, nem hagyományos képzőművészeti kiállítást alkottak meg. A tárlaton, az eredeti műtárgyak megjelenítette pillanatok közötti történéseket interaktív eszközök mesélik el.
- Az installációk elkészítéséhez a 21. századi technológiát használtuk – mondta az ügyvezető. – A 19. századi párizsi Salont, Munkácsy berobbanásának helyszínét például VR szemüvegen jelenítjük meg. A Siralomház című festmény több síkban jelenik meg egy installáción, a kivágott alakok helyét a mesterséges intelligencia segítségével alkották meg a szakemberek.
- Összetett feladat volt a műtárgyak szállításának összehangolása is, hiszen a gyulai múzeum mellett három kiállítóhelytől, egy aukciósháztól és három magángyűjtőtől kapjuk kölcsön az alkotásokat – közölte Fekete-Dombi Ildikó, aki elmondta még, hogy a különlegesen nagy értékű művek különleges biztonsági intézkedéseket is igényeltek. A kiállítóhelyek munkatársai sem a megszokott protokolljuk szerint jártak el a tárlat előkészítésekor és rendezésénél, a kastély állandó kiállításában tapasztalttól eltérően szigorúak azok a szabályok is, amelyek betartását a látogatóktól kérik. A kastélyban megszokottól eltérően kérik, hogy táskát, csomagot ne vigyenek a látogatók a kiállítótérbe, fényképezés és videózás esetén, sem vakut, sem állványt, vagy szelfibotot ne használjanak.
A Munkácsy: a sikersztori című kiállítás 2023. december 7-én, ma, 17 órakor nyílik. A nagyközönség másnap, nyitástól tekintheti meg. A tárlat a gyulai Almásy-kastély minden nyitvatartási napján látogatható 2025. január 5-ig.
A kiállítást műtárgykölcsönzéssel támogatták:
Magyar Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Erkel Ferenc Múzeum, Munkácsy Mihály Múzeum, Kieselbach Galéria és Aukciósház, dr. Márki-Zay Lajos családi gyűjteménye, Trényi Péter magángyűjteménye. Köszönet illeti a személyét felfedni nem kívánó magángyűjtőt a Pulitzerné arcképe című festmény kölcsönzéséért. (Forrás: Erkel Ferenc Nonprofit Kft.)
Kép1: Munkácsi Munkácsy Mihály, 1868-ig Lieb Mihály Leó, németül Michael von Munkácsy, frankofón nyelvterületen Michel Léo de Munkacsy (Magyar Királyság, Munkács, 1844. február 20. – Német Birodalom, Endenich, 1900. május 1.) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere. A festmény az 1870-es párizsi Salon / Szalon nagy aranyérmével kitüntetett Siralomház másolata, az első képet 1869-ben, még félig kész állapotban eladta. Forrás: Wikipédia. Kép forrása: OSZK
Kép2: Ferdinand Mulnier fényképész 1879-ben készült felvétele Munkácsy Mihályról. Kép forrása: Wikipédia
Kép3: A gyulai Munkácsy-kiállítás plakátja. Kép forrása: Erkel Ferenc Nonprofit Kft.
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.