Címlap
A férfi november 21-én, kora délután, Orosházán, az Október 6. utcában, szólította le a sértettet, aki éppen sérült embereknek fenntartott nappali intézményből jött ki. A férfi újságot kínált megvételre a közepes fokú értelmi fogyatékosságban szenvedőnek, majd a kezében tartott táskájából kivette pénztárcáját, és elvett legalább 3 ezer 500 forintot.
Ezután, a férfi arra bírta rá, hogy együtt menjenek be helyi bankfiókba, hogy a fogyatékkal élő bankkártyájával készpénzt vegyen fel a bankszámlájáról. Valójában a fogyatékos férfinak nincs sem bankkártyája, sem folyószámlája, csak bankkártyához összetéveszthetően hasonló papírlap volt a tárcájában. A férfi téves feltevésben volt, hogy felhasználásával, a bankfiókban, a pénzéhez hozzájuthat. A férfi 3 ezer 500 forint okozott, amely lefoglalással megtérült.
A férfival szemben, ezen az eljáráson kívül, további három eljárás is folyik a Budapest X. Kerületi, az Orosházi és a Békéscsabai Rendőrkapitányság előtt, lopások és rongálás miatt.
A kényszerintézkedést egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezték; másrészt tartani lehet attól is, hogy szabadlábra kerülve, a büntetőeljárásban résztvevők befolyásolásával, vagy megfélemlítésével a bizonyítás eredményének meghiúsítására törekedne. Az előéletére figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennáll.
A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
Kép: Az orosházi, hajléktalan férfi elvette az értelmi fogyatékos férfi pénzét az utcán. A kép illusztráció. Kép forrása: iStock
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.