Címlap

Üdvözlés után, a szó az írónőhöz vándorolt, aki a bemutatkozása után annak az örömének adott hangot, mennyire kedvesek számára az ilyen találkozások az olvasókkal, mert őt magát is ezek inspirálják gondolatainak, tapasztalatainak nyílt megvallására. Őszinte reményét fejezte ki, hogy ez az alkalom kedvet ad a jelenlévőknek könyvei olvasására, amelyek személyes élmények, sorshelyzetek motiválta történetek. Fikció csak annyi bennük, amennyit a képzelet hozzáad a történethez, s ahhoz, hogy az adott személy, akiről szól, fel ne legyen ismerhető. Megragadóan fogalmazta az írás, az irodalom lényegét, amely képes hidakat építeni korszakok, emberek, sőt nemzetek, népek között is, s ennek saját élete, sorsa élő bizonyítéka. Ő magát olyan szerzőnek tartja, aki műveiben mélyére ás minden emberi érzésnek, azok megélésének, mert bármennyire is különbözőek vagyunk, de a szenvedélyben, szenvedésben, az érzések megélésében nagyon is hasonlítunk, még ha másképpen is fogadjuk be. Ezen a mai alkalmon kinyitja a szelencét arra, hogy a művei születését, inspirációit és az alkotás izgalmát, örömét megossza, a könyveit már olvasottakkal, de azokkal is, akik, talán ezután olvasni fogják.

Szegeden született, ott is él, városát nagyon szereti, de férjével való megismerkedésük óta, aki szabadkai bunyevác-magyar gyökerekkel a „vérében”, sokat tartózkodnak Szabadkán is, szoros kapcsolatot ápolva rokonokkal, ismerősökkel, egyáltalán, az ott élők közösségével. Férje nevét felvéve, hivatalosan Pap Éva Ivkovica. Ennek az élethelyzetnek következménye, hogy kettős életet él, ingázva Szeged és Szabadka között, ami az évtizedek folyamán jogossá tette arra, hogy önkéntes nagykövetnek tartsa magát. Ez az ingázó élet kitágította számára a világot azzal, hogy a Vajdaságban élő magyarok hagyományőrzését, kötődését, örömét és bánatát megismerhesse úgy, hogy közben a népek egymás mellett élését, barátságát közelebbről is szemlélhesse. Különlegesnek érzi azt a kapcsolatot, amelyet az ott élő emberek úgy ápolnak, hogy bennük a szeretetnek, a más népek iránti tiszteletnek fontos szerepe legyen. Írói ambícióit a vajdasági magyarok és a többi ott élő nép megismerése, a magyar és a balkáni kultúra kapcsolata inspirálta, s lettek szövetei regényeinek. A Vajdaságban élők történetei, sorszerűségei erős motivációja lett regényeinek, ahogy a saját, itthon megélt tapasztalatai, és a személyes életének pillanatképei is.

Mielőtt írásra adta a fejét sok mindent kipróbált, ahogy szokás mondani, kereste önmagát: eladó volt, táncolt, festett, színtársulatban szerepelt, de bármit elvállalt, ami segítette dönteni, mivel is akar igazán foglalkozni. Talán ez a sokfelé fordulás jelezte, hogy keresi önmagát, miben teljesedhet ki, és amiben örömét leli úgy, hogy azzal másoknak is adhat magából. Egy véletlen úgy hozta, hogy a családi ház padlásán takarítás közben rátalált egy szinte gyermekkori írására, s azt újraolvasva döbbent rá, hogy az írás az ő „kijelölt” útja.

Megjelent könyvei, amelyeket megvételre hozott: Mielőtt lemegy a Nap, a kitörölhetetlen múlt kísértései, a Mielőtt újrakezdeném, a sok év utáni találkozás hatása, a Megbocsátás című regénye, amit maga is átélt, ezért hisz abban, nem az a kérdés, hogy meg kell-e bocsátani, hanem az, hogy érdemes-e megbocsátani. Mindhárom könyv női sorsok, élethelyzetek, amelyek során felmerül a kérdés, folytatás, vagy feladás. Szerelem, csalódás és minden, ami az életünk idején örömöket, netán pofonokat osztogat. A Valamikor, valami kor című regénye személyes küzdelmét, útkeresését foglalja össze a kezdetek időszakában. A felsorolt regényeken kívül, még több izgalmas történet vár az olvasókra.

Befejezésül megemlítette, hogy Garcia Márquezhez hasonlóan azt vallja, hogy egy írónak három élete van: a nyilvános, a privát és egy, amit a lelke mélyén titokban őriz.

Kép1: Pap Éva könyvei a békéscsabai Lencsési fiókkönyvtárban. Kép: Szerző

Kép2: Pap Éva: az írónak három élete van, a nyilvános, a privát és egy, amit a lelke mélyén titokban őriz. Kép: Szerző

Kép3: Az írónő közönsége a Lencsési fiókkönyvtárban. Kép: Drimba Péterné