Címlap

Az anyák napja mindenki ünnepe. Mindenkié, mert minden embert anya szült, s csak remélni lehet, hogy nem olyan fájdalmas emlékkel, ahogy József Attila fogalmazta a Kései sirató című versében: „Kit anya szült, az mind csalódik végül”. Ezen a napon lehetőség nyílik arra, hogy anyák és gyermekeik, nagymamák és unokáik, ha másként nem is, emlékké egyesülve fakasszák, tegyék eleven forrássá a szeretetet, és finom csenddel, a lélek halk dallamaival töltsék meg sejtjeik minden zugát, hogy az élet csak közös harmóniában, a szeretet békéjében lehet teljes.

 Szent Ágoston megfogalmazásában „Csak egy szükséges létezik: Szeress, és tégy, amit akarsz, mert a szeretetben nincs, és nem lehet rossz”. Ez a gondolat a legörökebb és legegyetemesebb érzésnek ad hangot, s ha ezt követné az emberiség, akkor az egy napra meghatározott, anyák napi érzés, minden napot áldássá tenné.

Az anyai szeretet, és a minden ember iránti szeretet szervesen összetartozik. Az anyák teremtik meg az otthon melegét, nemcsak formailag, hanem ők a tűzrakói, az eleven parázs izzítói. Az anyai szeretet az alapja a belső és külső harmóniának, a békevágynak, a szolidaritásnak, a részvétnek.

Napjaink zaklatott, súlyos terhekkel szabdalt világában a szeretet egyetemességére nagyobb szükség van, mint valaha, s a valaha, az a mindenkori jelen. Szomorú, de nemegyszer elmosódik bennünk a határ a szeretet és részvét, szeretet és békevágy, szeretet és igazságosság, szeretet és humanizmus, szeretet és bölcs világlátás között. Anyaként, emberként tökéletességre lettünk alkotva, s mégis naponta elbukunk. Elbuktunk anyánk óvó, intő szavai ellenére már gyermekként, felnőttként pedig mindig hárítunk, pedig felnövekedvén, már nem gyermekként kellene dolgainkat tenni.

 Hatalmas feladat vár a mai anyákra. S mint látjuk, egyre inkább kitolódik az anyasággá válás ideje, de talán nem is cél nélkül. Hiszen nagy felelősség ma gyermeket nevelni akkor, amikor a békétlenség, a széthúzás korlátlan méreteket ölt.

Az édesanyának, gyermekei szeretetéből fakadóan, nemcsak az otthon légkörében, hanem az élet minden területen a béketeremtés a legigazabb feladata.

Mint gondoskodó szeretetnek, nem az ellenségeskedést kell megszüntetnie, hanem a békét kell megvalósítania, s a békesség egyetlen útja, az igazságos életre, igazságos gondolkodásra nevelés.

Ünneplés, és mégis egy drámai vers, mert ne felejtsük, közelünkben, de szerte a világban háborúk dúlnak, és sok-sok anya iránt lehet fájdalmas sóhajjal emlékezni, akik gyermekeiket veszítették el. A békében élőknek meg remény, hogy jobbá lesz a világ, ha az anyák teszik a dolgukat, mert ők ,,… úgy szolgálják a mennyek virágát, / Hogy hitüket imák tüzébe mártják.” (Emile Verhaeren)

Kosztolányi Dezső: Özvegy a villamosban

Ennek az özvegynek itt a villamosban

nem akar senki se helyet adni.

Csak áll s lesi, hogy hová ülhetne le.

Szemében pedig ez van: Irgalom,

kegyelem, emberek.

Messziről jövök én,

gyermekszobákon és temetőkön

bukdácsoltam előre,

míg ide jutottam.

De elhalt az uram, nincs, aki védjen,

elhaltak fiaim,

leányaim, kedves vejem is,

s most egyedül

teszem meg ezt az utat,

a végállomásig.

Mondjátok, emberek,

ha láttok itt, amíg dülöngök,

rendkívül-furcsa, kis fekete kalapomban,

rogyadozó térdemmel,

s a gyakori szüléstől

megroncsolt méhvel,

nem jut eszetekbe

az édesanyátok?

Kép1: ,,… úgy szolgálják a mennyek virágát, / Hogy hitüket imák tüzébe mártják.” (Emile Verhaeren). Kép: Pixabay

Kép2: Pablo Picasso: Anya gyermekével. Kép forrása: Szerző

Kép3: M S mester: Mária látogatása Erzsébetnél. Kép forrása: Szerző