2025. február 7., péntek,  Tódor és Rómeó
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2024. július 25., csütörtök
Szenior úszók Tótkomlóson
Nyolcvanhat éves volt a legidősebb versenyző – Az eseményen 25 klub, köztük négy romániai és egy szerbiai képviseltette magát, öt egyéni induló is részt vett a viadalon
Szerző: Jávor Péter
Az idei volt sorrendben a 19. nemzetközi masters úszóverseny, amelyet a Békés vármegyei, Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület rendezett a helyi Rózsa Fürdőben. Az egynapos eseményen 25 klub, köztük négy romániai és egy szerbiai képviseltette magát, továbbá öt egyéni induló vett részt a viadalon. Az egyéniek között szerepelt dobozi és mezőkovácsházi vállalkozó szellemű versenyző, a megyei klubok viszont mindegyike delegálta legjobbjait.

A tótkomlósi rendező stáb és a megannyi érmes helyezést elért helyi versenyzők. Az első sorban, jobbról a harmadik, Kancsó János főszervező, klubelnök. Kép forrása: Szerző

 

Az ünnepi köszöntőket követte a már hagyományos medence körüli felvonulás, majd felcsendült a himnusz is. A ceremónia után pedig egymás követték a sprintszámok, ugyanis a medence adottságai miatt a férfiaknak és a nőknek egyaránt, minden úszásnemben kiírtak 33 1/3 méteres távot, valamint 133 1/3 méteres vegyesúszást.

 

A versenyen mintegy 150 felnőtt és a családi váltók jóvoltából sok-sok gyerek vett részt. Nem mellesleg, 43 felnőtt váltó, illetve 15 családi váltó nevezett az eseményre. Ami az utóbbit illeti, három kategóriában hirdettek versenyt. Az unoka, szülő, nagyszülő kategóriában a szarvasi id. Tari László, ifj. Tari László, Tari Zalán trió végzett az élen; az egy szülő két gyermek esetében a tótkomlósi Kukucskáné Pálca Réka, Kukucska Nolen, Kukucska Benett hármas győzött, míg a két szülő, egy gyermek kategóriában az ugyancsak tótkomlósi Kukucskáné Pálca Réka, Kukucska Róbert, Kukucska Benett együttes bizonyult a legjobbnak.

 

A békéscsabaiak sikerkovácsai. Kép forrása: Szerző

 

Különdíjak átadására is sor került, amelyeket Kancsó János, a helyi klubalapító, a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület elnöke, a viadal főszervezője adott át. Így az egyik az Első nevező díja, amit a Hód-Triatlon és Öttusa SE versenyzője, Olasz Sándorné Kiss Éva vehetett át. A Legidősebb női induló díját a 85 esztendős Bodnár Istvánné (Szentesi Delfin ESC) kapta meg, míg a férfiak esetében klubtársa, az egy évvel idősebb Melkuhn Dezső érdemelte ki.

 

A Békés vármegyei dobogósok. Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület: dr. Dávid Gyula, Gazsyné Hrabovszki Edit, Juhász Mátyás, dr. Kocsor Ferencné. Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub: Bagi Csilla, Fehér Edit, dr. Legeza László, Murnyák Zsuzsanna, Seres László. Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület: Apatóczki István, dr. Balás Gábor, Fazekasné Vogel Anita, Földesi Róbert, Gáll Jánosné, Gyúrós Pál, Horváth Jánosné, Kancsó János, dr. Kancsó János, Kancsó Károly, Kukucskáné Pálca Réka, László Tamás, Malya Attila, Vogel Andrea. Dobozi egyéni induló: Nagy Ida.

 

Az unoka, szülő, nagyszülő váltók dobogósai, középen a Tari család: id. Tari László, ifj. Tari László, Tari Zaláné és a legkisebb utánpótlás; balra az úgynevezett FFP csapata: Friedl Zara, Forgó Fruzsina, Pengő Erzsébet; jobbra a békéscsabaiak triója: Gazsyné Hrabovszki Edit, Asztalosné Gazsy Veronika, Asztalos Dorottya. Kép forrása: Szerző

 

Kép1: A tótkomlósi rendező stáb és a megannyi érmes helyezést elért helyi versenyzők. Az első sorban, jobbról a harmadik, Kancsó János főszervező, klubelnök. Kép forrása: Szerző

 

Kép2: A békéscsabaiak sikerkovácsai. Kép forrása: Szerző

 

Kép3: Az unoka, szülő, nagyszülő váltók dobogósai, középen a Tari család: id. Tari László, ifj. Tari László, Tari Zaláné és a legkisebb utánpótlás; balra az úgynevezett FFP csapata: Friedl Zara, Forgó Fruzsina, Pengő Erzsébet; jobbra a békéscsabaiak triója: Gazsyné Hrabovszki Edit, Asztalosné Gazsy Veronika, Asztalos Dorottya. Kép forrása: Szerző

 

 



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.