2026. június 9., kedd,  Félix
 
 
 
 

Címlap

[Sport]
2026. június 09., kedd
Magas színvonalú meccsek tavasszal
Idén, nagyot lépett előre a Csabai Csirkefogók klubja - Évzáró ünnepség, Békéscsabán
Szerző: Jávor Péter
Bár a legkisebbek, a babyk még ezen a hétvégén megküzdenek ellenfeleikkel a Délkeleti területi vidékbajnokság utolsó fordulójában a Csongrád-Csanád vármegyei Csongrádon, a többi korosztályos Békés vármegyei, békéscsabai vízilabdacsapat már lezárta a 2025–2026. évi szezont. Így aztán a megszokott időpontban, hétfőn, délután, megtartotta a viharsarki klub az évzáró ünnepségét a Csabai Rendezvénypajtában.

Korosztályonként díjazta a klub a legjobbakat, akik egy-egy emlékplakettet vehettek át az elnökség vezetőitől és a vezetőedzőtől

 

Szép számmal összesereglett a klub apraja-nagyja, és sok szülő is helyet foglalt az asztaloknál. Elsőként Borsos Pál elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Balázs Lajos ügyvezető elnök a működés hátteréről beszélt, amelynek nehézségeiről egyébként kevesen tudnak. Kiemelte: idén lépett a legnagyobbat előre a klub, amivel egyben elérte a célkitűzést. Ezek közül is kiemelkedett, hogy az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink az A2 osztály megnyerése után, az A1 osztály alsóházával küzdhetett meg hétről hétre a tavasz folyamán. De ismét szó esett arról a klubra hátrányosan nehezedő teherről, hogy külön belépőket kell váltani a sportolóknak ahhoz, hogy edzésre járjanak – ezzel megkülönböztetve a vízilabdát a többi sportágtól.

 

Összehasonlította a lehetőségeket a környező hasonló egyesületekkel, amiből kiderült, mekkora lépéshátrányban van ezen a téren a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub. Amire viszont büszkék lehetnek: náluk mindenki saját nevelésű fiatal, szemben a környező megyék csapataival. A gazdasági helyzetet elemezve elmondta: évek óta nem változik a büdzsé, ebből kell megoldani az utazásokat, nevezéseket, edzői béreket. „Nagyon takarékosan kell gazdálkodnunk” – tette hozzá, amit kiegészített azzal, reméli, hogy a sporttámogatási rendszer továbbra is működni fog hazánkban.

 

 A gyermek IV. korosztályosok átvehették a megérdemelt aranyérmüket

 

A folytatásban, Fodor Ádám vezetőedző adott számot a 2025–2026. évről. Kiemelte, hogy a több, mint ötven éve fennálló klub ebben az utolsó szezonban nyolc csapatot működtetett a korosztályokban, illetve a bajnokságokban. A babyk elsődleges feladata volt a sportág alapjainak elsajátítása. A gyermek „négyesek” az alsóházi rájátszást veretlenül küzdötték végig. Az eggyel idősebb korcsoportosok egy nagyon kemény felsőházi mezőnyben bizonyíthattak. A területi bajnokságban szereplő gyermek II. korosztályosok esetében a cél az volt, hogy felkészüljenek az országos bajnokságban való szereplésre. Ezt követően a vezetőedző kiemelte: az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályosok az A2 osztály alapszakaszát megnyerték, ami után a folytatásban következtek a legfelső osztálybeliekkel a rájátszás. „Végig magas színvonalú meccseket játszottunk a tavasz folyamán, amelyekből sokat lehetett tanulni.”

 

Ezt követően, elismeréseket adtak át. Először a gyermek „négyesek” vehették át a megérdemelt aranyérmet, majd korosztályonként a két legjobb játékos kapott díjat.

Mégpedig a következők. Babyk: Kassai Péter, Kálmán Dénes.

Gyermek IV. korcsoport: Lipták levente, Bátorfi Ádám.

Gyermek III. kcs.: Restye Botond, Kolarovszki Dénes.

Országos gyermek korosztályúak: Balogh Bence, Suhajda Soma.

Serdülők: Zimbran Milán, Such Bertold. Ifjúságiak: Szatmári Levente, Pallag Nándor.

Ezúttal elismerést vehetett át a Békéscsabán négy éven át edzősködő, és most a klubtól elbúcsúzó Katona Péter, valamint a Csirkefogókat sokoldalúan segítő Such Tamás.

 

Végül Fodor Ádám elmondta: most pihenő időszak következik, majd július közepén megkezdődik a felkészülés a 2026–2027. évadra.

 

A klubtól elköszönő Katona Pétert is köszöntötték, balról: Balázs Lajos ügyvezető elnök, Katona Péter, Fodor Ádám, Borsos Pál

 

Kép1: Korosztályonként díjazta a klub a legjobbakat, akik egy-egy emlékplakettet vehettek át az elnökség vezetőitől és a vezetőedzőtől

 

Kép2: A gyermek IV. korosztályosok átvehették a megérdemelt aranyérmüket

 

Kép3: A klubtól elköszönő Katona Pétert is köszöntötték, balról: Balázs Lajos ügyvezető elnök, Katona Péter, Fodor Ádám, Borsos Pál

 



<
+++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.