Címlap
A point-fighting szakágban, a többszörös világ- és Európa-bajnok, Európa Játékok győztes Bálint Martin esélyeshez méltó módon, négy magabiztos győzelemmel, a döntőben, technikai fölénnyel diadalmaskodva foglalta el megint a 74 kg-osok trónját.
A fiatal Hammer Máté öt sikerrel megvívott küzdelmének köszönhetően a tavalyi Eb-elsőség után, a vb-n is a legjobbnak bizonyult a 63 kilogrammosok között.
A kick-light szabályrendszerben is két magyar diadalnak örülhettünk. A korábbról világ- és Európa-bajnoki címmel egyaránt rendelkező, 84 kg-os Szmolek Emánuel három 3-0-ás eredmény után, a fináléban 2-1-re felülkerekedett török ellenfelén is, így újabb világversenyről térhet haza aranyéremmel. Kellemes meglepetést hozott a nők +70 kilós súlycsoportja, ahol Müncz Kata nagy csatákat követően megszerezte első világbajnoki címét.
A legtöbb érem formagyakorlatban termett a magyaroknak. Udvarhelyi Fanni a kreatív és a zenés kategóriában is a legtöbb pontot kapta a bíróktól, így egymaga két arannyal járult hozzá a válogatott eredményeihez. Közel állt a duplázáshoz Tar Petra is, aki kreatív fegyveres versenyszámban szerzett elsősége mellett a zenés fegyveres kategóriában második lett. Csapatban is született magyar siker, ezt a kreatív formagyakorlat együttesek mezőnyében Schersing András és Dorner Réka kettőse érte el.
A rekordlétszámot jelentő 85 ország több, mint 1600 kick-boxosának versengésében a veteránoknál (Masters) a mieink további öt első, 3 második és 3 harmadik helyet szereztek. Különösen a nagy visszatérő, korábbi sokszoros vb- és Eb-győztes legenda, Nagy-Pruzsinszky Ivett volt eredményes, aki két aranyérmet nyert a vb-n.
Kick-box világbajnokság, a magyar érmesek
Felnőttek
Point-fighting
Férfiak
57 kg: 2. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Hammer Máté
74 kg: 1. Bálint Martin
Csapat: 3. Magyarország (Bálint Martin, Veres Richárd, Viczián Dániel, Zajácz
Bence)
Nők
50 kg: 3. Török Szonja
Light-contact
Férfiak
63 kg: 3. Száraz Gergő
74 kg: 3. Kajtár Bence
79 kg: 2. Veszelovszki Péter
Nők
50 kg: 3. Enyingi Sára
60 kg: 3. Nagy Rita
Kick-light
Férfiak
63 kg: 3. Száraz Gergő
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
Nők
50 kg: 2. Enyingi Sára
+70 kg: 1. Müncz Kata
Formagyakorlat
Kreatív
Nők: 1. Udvarhelyi Fanni
Kreatív fegyveres
Nők: 1. Tar Petra
Csapat: 1. Magyarország (Schersing András, Dorner Réka)
Zenés
Nők: 1. Udvarhelyi Fanni
Zenés fegyveres
Nők: 2. Tar Petra
Csapat: 3. Magyarország (Schersing András, Tar Petra
Full-contact
Férfiak
51 kg: 3. Szaka István
Low-kick
Nők
65 kg: 3. Kéri Valentina
K1
Nők
65 kg: 2. Kolozsvári Enikő
Veteránok
Point-fighting
Férfiak
74 kg: 3. Gábor Zoltán
84 kg: 3. Mészáros Márk
+94 kg: 3. Csikós Péter
Nők
55 kg: 1. Diligens Klaudia
+65 kg: 1. Nagy-Pruzsinszky Ivett
Light-contact
Férfiak
74 kg: 1. Gábor Zoltán
Nők
55 kg: 2. Diligens Klaudia
65 kg: 1. Kovács Marianna
+65 kg: 1. Nagy-Pruzsinszky Ivett
Kick-light
Férfiak
74 kg: 2. Gábor Zoltán
Nők
65 kg: 2. Kovács Marianna
Kép1: A point-fighting csapat bronzérmes. Kép forrása: Szerző
Kép2: Müncz Kata világbajnok. Kép forrása: Szerző
Kép3: Szmolek Emánuel Világbajnok. Kép forrása: Szerző
Kép4: Udvarhelyi Fanni. Kép forrása: Szerző
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.



