2025. december 7., vasárnap,  Ambrus
 
 
 
 

Címlap

[Sport]
2025. november 13., csütörtök
Negyedszáz medál Vásárhelyről
Békés vármegyei, békéscsabai, gyulai és tótkomlósi szenior úszók is a viadalon
Szerző: Jávor Péter
Negyvenhat(!) klubból érkeztek szenior úszók a 22. alkalommal kiírt nemzetközi versenyre, amelyet a Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg két napon át. A HÓD Fürdő Kft. által kiírt eseményre összesen 326-an neveztek, a versenyzési kedvre jellemző, hogy összesen 1185 rajtot teljesítettek, vagyis majdnem mindenki legalább négy alkalommal állt föl a rajtkőre.

 A tótkomlósi éremhalmozók, balról: Apatóczki István, Tarrné Kiss Hajnalka, Pesics Zoltán, Kancsó János 

 

Az öt román, két szerb, egy-egy horvát és szlovák klubból érkezettek nemzetközi rangra emelték az idei vásárhelyi viadalt. Békés vármegyéből is mindhárom egyesület, a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület (6 induló), a Gyulai Dr. Regele Károly Szeniorúszók Sportegyesület (2), valamint a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszóklub Egyesület (4) nagy öregjei képviselték városukat. Nem is akárhogyan, ugyanis a két nap alatt, 25 érmes helyezést kalapáltak össze, öregbítve egyesületük hírnevét.

 

A Békés vármegyei éremhalmozók. Békéscsaba: Csomai Zsolt: egy bronz. Gazsyné Hrabovszki Edit: egy arany, két ezüst, egy bronz. Karaba György: egy bronz. Miklós Éva: két ezüst. Sallai Katalin: egy ezüst.

Gyula: Csepeli Pálma: négy ezüst. Szabó Lajos: egy arany.

Tótkomlós: Apatóczki István: egy ezüst, két bronz. Kancsó János: két arany, két ezüst. Tarrné Kiss Hajnalka: négy ezüst.

 

Kép: A tótkomlósi éremhalmozók, balról: Apatóczki István, Tarrné Kiss Hajnalka, Pesics Zoltán, Kancsó János

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.