Civilek
A Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében, a Szeretethíd-programban Gyula-szerte dolgoztak önkéntesek. A gyulai könyvtár Erkel Ferenc Zenei Klubjának tagjai a Szentkereszt (Kolera) temetőben az Erkel-sírokat rendezték önkéntes munkájukkal. Ebben a temetőben nyugszik Dobay János nyomdász, Gyula első polgármestere, Göndöcs Benedek országgyűlési képviselő, a város plébánosa, a városi múzeumot és könyvtárt alapító Mogyoróssy János és többen az Erkel-családból szintén itt találtak végső nyugalmat.
Ebben a temetőben nyugszik Himnuszunk zeneszerzőjének, Erkel Ferencnek két testvére, János és Rezső, s az Erkel-család több tagja. A zenei klub tagjai sorra megszépítették az Erkel-sírokat, így Erkel János ügyvéd és felesége, Erkel Rezső orvos és felesége sírjait. Erkel János a Wenckheim-birtok jogtanácsosa, jószágigazgatója volt, akinek családjánál rendszerint a nyarakat töltötte zeneszerző bátyja. Az orvos Erkel Rezső a pesti Magyar Színház orvosa volt kezdetben. A szabadságharc idején Gyulán, a mai Erkel-téri egyházi iskolában, az akkori Damjanich Hadikórházban gyógyította a sebesülteket. Erkel Rezső a gyulai Békés Megyei Takarékpénztár elnök-vezérigazgatója volt. Az ő és felesége házában élt haláláig Erkel Ferencné Adler Adél, aki 1860-ban költözött Gyulára László és Ferenc fiával. Erkel Rezső volt az, aki végrendeletében a gyulai városi múzeumnak adományozta Erkel Ferenc aranykoszorúját, mellyel a zeneszerzőt 50 éves karnagyi jubileumán köszöntötte nemzete.
Gyula mindhárom római katolikus temetőjében nyugszanak Erkelek. A könyvtár Erkel Ferenc Zenei Klubjának tagsága a jövőben sorra felkeresi az Erkel-sírokat a Szentkereszt (Kolera) temető után a Szentháromság és a Szent József temetőben is.
A Szentkereszt (Kolera) temető az 1831-es nagy kolerajárvány idején létesült. A gyulai római katolikus temetők közül a legkisebb és a legkésőbbi. A járványra emlékeztetve Wenckheim József és felesége temetőkápolnát emelt, családi kriptát építtetett. A temető a XIX. században hamarosan a közéleti emberek temetkezési helyévé vált. A temető mai is működik, de kevesek nyughelye már. Karban tartják, de szükség van az önkéntesek munkájára is a különös hangulatú helyen, a földbe süppedt sírok világában.
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.