Publicisztika

A felvilágosodás kora filozófusainak az volt a meglátása, a társadalom harmonikus működéséhez nélkülözhetetlen, a természeténél fogva önző ember megállapodást, társadalmi szerződést kössön egymással, azon az áron is, hogy önérdekük egy részét alá kell rendelniük a közérdeknek. A társadalmi szerződéssel az egyének, valójában önmaguk biztonsága érdekében, megteremtik a társadalom rendszerű állapotát, azaz közös kormányzatukat, az államot.

Rendről akkor beszélhetünk, ha a gyakorlatban valóra válnak, „végrehajtódnak” az együttélés rendjét megalapozó szabályok, rendelkezések, vagyis, ha az emberek és társadalmi csoportjaik a közösség érdekében hozott szabályok alapján élnek. Ez az életmenet a fegyelmezett társadalmi lét érdemi lényege. Ezek megvalósulásához nélkülözhetetlen kellék az érintett közösségek /nemzet, intézmények, csoportok/ erkölcsi-jogi szabályok kidolgozásában cselekvő közreműködése. Például: véleményt alkothassanak a közösség életét meghatározó törvények, szabályok megalkotásában, módosításában, jelesül az alaptörvények, működési szabályzatok, házirend, Nemzeti Alaptanterv, stb., megalkotásában. A közvetlen részvételük, érdekeltség híján, a fegyelem ugyanis nem más, mint szimpla kötelességteljesítések -, színlelt engedelmességek halmaza.

A rendnek fontos tartozéka, hogy az érintett személyek, közösségek az együttélés rendteremtő szabályait szabad akaratukból alkossák meg, tehát cselekvői és ne elszenvedői legyenek a rendteremtésnek. Végtére is, ahogy Csányi Vilmos írja:”az emberi viselkedés mindig szabadságok és korlátozások rendszerében jelenik meg.”

A rend, a fegyelem és a szabadság kéz a kézben járnak – tartja a szólás. Ha elszélednek egymástól, felbomlik a rend, mert a fegyelem szabadság nélkül zsarnokságot, a szabadság fegyelem nélkül pedig káoszt teremt.

Kép: Szabadság és rend. A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay