2022. június 30., csütörtök,  Pál
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2021. december 01., szerda
Lusta gondolkodás nem vezet sehová
,,Az ember úgy fokozza le magát, hogy merő kortünetté válik” - Publicisztika
Szerző: Zsidov Magdolna
Ennek az írásnak a kezdetéül Martin Heidegger német filozófus döbbenetes kérdését a gondolkodásról, a Lét és idő című könyvéből idézem: „Melyik félelem lesz nagyobb ma, mint a gondolkodástól való félelem?” Lehet mondani, ez üzenetértékű kérdés napjainkra. Nézzük csak meg közelebbről, mi is történik mostanság a tájékoztatásban? Jószerével a pillanat töredéke alatt, hírek özönével bombázzák az embereket különböző csatornákon, amelyek nézhetőek, olvashatóak. Ezekről a hírcsatornákról sok mindent megtudhat az ember, de egy valamit semmiképp, még pedig azt, hogy mennyire igaz, vagy mennyire nem a közlendőjük. De tényleg igaz lenne ez az állítás?

A kép illusztráció. Forrás: Depositphotos

 

Ha alaposan belegondolunk, szinte alig találkozunk olyan hírrel, amelynek magvas mondanivalója lenne, a végére pedig kiderülne, hogy miről szólt, mit tisztázott, és mire volt érdemes figyelni. A felületes ember sok esetben annyit tesz, hogy elolvassa a főcímet, aztán ítéletet mond. Jobb esetben belehallgat, ha videó anyag, vagy beleolvas, ha írott szöveg. Így, talán már ki tud valamit szűrni, de még közel sem eleget ahhoz, hogy végkövetkeztetésre jusson. Ha veszi a fáradságot és végignézi, vagy átolvassa, akkor már valamire jut, de ez még mindig nem elég az igazságtartalom megítéléséhez. A hírt közlő, akár nézhető, akár olvasható formában, úgy és azt ad tudtul, amin elgondolkodott, amilyen következtetésre ő maga jutott, esetleg átvette más csatornától az információt… azaz másolt. Ez jut el az érdeklődő emberhez, aki ezt, vagy elhiszi, vagy kételkedik benne. Ezzel fel is merül a kérdés, ki teszi jól, az, aki kétség nélkül hisz, vagy az, aki kételkedik és utánajár? Természetesen, a hétköznapi ember is gondolkodhat, nemcsak a szerző, a tudósító, az író, aki elvárja, hogy higgyenek neki. Sőt, mindenkinek joga és kötelessége az értelmezés, a viszonyrendszerek felismerése. Tehát ez nem jelent mást, mint több oldalról megvizsgálni a valószínűséget, mindaddig, amíg el nem jut a kutató-kereső ember a bizonyosságig.

 

No, és az sem elhanyagolható kérdés, vajon a hétköznapi kommunikációban, miként is csapódik le mindez? Ha két vagy több ember beszélget egy bizonyos témáról, de eltérő a véleményük, a beszélgetés előrehaladtával vita kerekedik. Pedig, ahogy Pascal, a 17. századi nagy gondolkodó fogalmazta, felesleges szócsata, hisz lehetetlenség, hogy egyezségre jussanak, mivel mindegyik fél a maga igazához ragaszkodik. Pascal azt tanácsolta, hogy keresni kell egy közös pontot, egy közös valószínűségből kiindulva, amelyben megegyeznek. Így, a beszélgetés során egyre szűkül a kör, míg el nem jutnak addig, ami felszínre hozza az alapvető eltérést. És ha már ez tisztázódott, akkor következhet a bizonyítás, vagyis a valószínűség számításból a reális következtetés. Ahogy mondta: „A matematika soha nem csal meg.”

 

De mi is a helyzet a valóságban? Az emberek felületes ismerettel, esetleg csak hallomásokra, netán saját hiedelmükre építve, bizonyosságként közlik mások felé az éppen adott témában a gondolataikat. Tehát azzal kezdik, amivel be kellene, hogy fejeződjön a beszélgetés. Nem beszélve, ahogy Tandori Dezső költő látta a kommunikációt: „Sok embernek vannak lényeges, kristályos mondanivalói, de azokat nem tudják mindig jól kifejezni”. Tehát a megfogalmazott gondolatok is rossz vágányra tévedhetnek, a témakifejtés pedig nem éri el a célját. A közösségi felületeken viharos üzengetéseket lehet olvasni, amiben az egyik fél világosan tudja, hogy a másik téved, de bebizonyítani nem tudja, mert a másik felet nem is érdekli a bizonyítás, megelégszik annyival, amennyit ő tud, amennyit befogadott, amennyi az ő hiedelmét szolgálja. Ennek a világjárványnak az epicentrumában az oltás a legnagyobb vihart kavart vitatéma. Gyűlölködő odamondó emberek feszülnek egymásnak, az értelmes, értékes érveket figyelmen kívül hagyva. Innen-onnan gyűjtik silány ismereteiket, amiknek ellenkezőjét könnyűszerrel be lehetne bizonyítani, ha hagynák magukat meggyőzni. Az már igaz, hogy a dolgok tisztázásához utánanéző ember helyzete nem könnyű, sőt majdnem sajnálni lehet, annyi időt pazarol a helyes felismerésre, de kényszerítve érzi magát, mert „A bizonytalanság megöli az emberben a szellemet.” /Mikszáth Kálmán/

 

Mindent komolyan kell venni, még azt is, aminek nem hiszünk, mert ez az egyetlen feltétele annak, hogy valamiben érdemleges végkövetkezetésre juthassunk. Ha kicsit figyelne az ember, hogy miként, milyen stílusban éri őt az információ, le tudna vonni következtetéseket. Ha valaki hanyagul, durván, kétséget takaró módon bánik a szavakkal, legyen az politikus, hírtudósító, publicista, vagy átlagpolgár, az bizony nem érdemli meg a figyelmet. A hiteltelen ember előbb-utóbb „elszólja” magát. „A viselkedés alku a gondolkodás és a körülmények között. Nem tehetünk arról, ha a körülmények zavarosak és lealacsonyítóak, de arról tehetünk, ha gondolataink is olyanok. Akkor a viselkedés puszta termék lesz. Az ember úgy fokozza le magát, hogy merő kortünetté válik.” /Konrád György/

 

 

Kép: A kép illusztráció. Forrás: Depositphotos



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.