2021. március 2., kedd,  Lujza
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2020. december 17., csütörtök
Lélekfóbia
Szerző: Zsidov Magdolna
Az érdeklődő ember figyelmét nem kerüli el, hogy a XIX. századtól az orvostudomány ágaiban, óriási léptékű eredmények születtek. A kutatások sorában, a testi megbetegedések megismerése és gyógyítása mellett, a lelki, az agyi elváltozások területén is új és új vívmányok értek célba. Miközben megannyi betegségre találják fel a megoldást, napjainkra mégis a szív- és érrendszeri, a mozgásszervi, a diabéteszes, a tumoros betegségek mellett, a pszichés elváltozások, de leginkább a depresszió lett a legszembetűnőbb probléma.

Bánat. A kép illusztráció

 

 

 

De miért is? Még mielőtt, egy egyáltalán nem tudományos elmélkedésbe fognék, érdemes elgondolkodni azon, vajon, miért szenved oly sok ember a depressziótól? Az is nyugtalanító tény, hogy a hosszadalmas gyógyszeres és terápiás kezelések ellenére, a legtöbb beteg esetében eredménytelen a gyógyulás.

 

 

Azt szinte valamennyien tudjuk, hogy a lelki sérülések nagy része a bennünket ért sérelmekből, sértettségekből, meg nem értésekből, elutasításokból fakadnak, amelyek majdan depresszióhoz vezetnek. Szinte minden embert foglalkoztat az a kérdés, hogy mit is tegyen az őt ért sértésekkel, bántásokkal? Viszonozzák, vagy elszenvedjék azokat? És ha visszaadják, vagy elszenvedik, nem lesz- e mindkettőnek valamilyen következménye, és azok milyen hatásokat fejthetnek ki lelki életükre? Azokban, akik egy harmonikus életformáról álmodnak, erős a vágy, hogy olyan világban élhessenek, ahol nem kapnak, de nem is adnak sebeket. Az ilyen világnak a létezése, már magában álom. Nem mai kérdés ez, régóta tartó folyamatról beszélünk, amelyben emberi sérelmek és sértődések törnek derékba emberi kapcsolatokat, sorsokat.

 

 

Majd mindenki keresi a választ arra, hogy miként kezelje, és hogyan viszonyuljon az őt ért „ütésekhez”, rágalmazásokhoz, bántásokhoz, de még a saját sértődékenységéhez is? Az irodalom nagyjait is nyugtalanította ez a súlyos dilemma. A XX. század nagy magyar költője, József Attila már tizenévesen gondolkodott ezeken a kérdéseken, például a Milyen jó lenne nem ütni vissza című versében. A béke, a megértés vágyának belső vetülete után, a vers ezzel a rejtélyes sorral zárul: „És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem/ a pusztaságba.” Értelmezhetjük úgy, hogy minden romboló hatás ellenére, az értelmes, befogadó, józan emberi viszonyulás, mint megrakott szekér, olyan gazdagon árad, még akkor is, ha pusztaság (elutasítás) fogadja. Alig múlt 17 éves, amikor a Tél című nagy gondolati versét írta meg azzal a befejező gondolattal, hogy „Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,/Hogy fölmelegednének az emberek!” A vers üzenetére felmerül a kérdés: azért lenne hideg és rideg a világ, mert az emberek nem tudnak felengedni, mert a saját belső énjük nem engedi, hogy oldottabbak, befogadóbbak legyenek a másik ember iránt? Miért jobb ellenkezni, mint megengedőnek lenni? Miért jobb kritizálni, mint elismerni? És a kérdések sorát a végtelenségig lehetne folytatni. Pedig a válasz egyszerű: bármitől, de legfőképp a visszahúzó egónktól, ha képesek vagyunk elszakadni, ha nem ragaszkodunk hozzá görcsösen, attól felszabadulunk. Csak az elengedés, az elengedés, az az egy, ami a legnehezebben megy az embernek.

 

 

Figyeljük csak meg, hogyan is viselkedik egy sorsában kudarcot vallott, magát sértett embernek vélő egyén? „Lenyeli” mélyre, nagyon mélyre az életében bekövetkezett csődöket, meg nem valósult vágyakat, mialatt vigaszt remélve, elsiratja a megérdemelt jót. Míg önsajnálatában elmerül, nem tesz egyebet, mint elvárja, hogy helyette más gondoskodjon róla, szabadítsa fel a veszteségeiből, tegye boldoggá, sikeressé. Külsőleg várja a segítséget, s mialatt erre vár, egyre csak bolyong saját képzetei körül, mint egy labirintusban, módszeresen fosztva meg magát a kiszabadulás reménytől. Pascal ezt úgy fogalmazta meg a Gondotok című könyvében, hogy „Az emberek nagy hibája, hogy nem ülnek be, legalább fél órára egy szobába, és nem gondolkodnak el az élet nagy kérdésein.”

 

 

Bár orvosilag a depressziót a pszichés megbetegedések közé sorolják, azért érdemes elgondolkodni azon, mennyire is az? Egy kudarcos ember, mit sirat el? Elsiratja az elvesztett szerelmet, az elvesztett sikert, az elvesztett barátságot, az elvesztett vagyont, az elvesztett egészséget, az elvesztett megbecsülést, elismerést, amelyek mind, mind, testi vágyak. Tehát a depresszió primer (elsődleges) értelemben, testi, majd a belső önmarcangolás folyamatában lesz secunder (másodlagos) lelki sérülés, mint végtermék.

 

 

Vegyük számításba, mi is az ember legértékesebb része? Természetesen a gondolkodás. Ilyen értelemben a legnagyobb veszteség, a gondolkodás sérülése. Az ember, addig személyiség, amíg gondolkodik. René Descartes mondta: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Ha az ember a körülményeit gondolkodva mérlegeli, csak akkor képes túllépni a belső vívódásain. Az önérzetesség a közhiedelemben erényes tulajdonság, pedig nagyon is hibás és káros magatartás, ugyanis az önérzetes emberek nem tudnak veszíteni. Az igazi nagy jellemfejlődés az, amikor az ember nemcsak a kudarcait, de még a megszégyenítést is fel tudja dolgozni. Sajnálatos, de az emberek többsége, agresszióra agresszióval válaszol, pedig, aki le tudja győzni az agressziót, az le tudja győzni a depressziót is. Egy ember sem várhatja el, hogy a másik ember szabadítsa meg bármitől is, mindenki csak magát képes felszabadítani.

 

 

A pszichológia úgy fogalmaz, hogy a depressziós embernek „zaklatott az emlékezete”. A depressziót a modernkori bosszúságok (stressz) és az önsajnálat elegye hozza létre. Végső esetben a gyógyszerek ugyan segíthetnek, de az igazi gyógyulást az ember önmagára találása oldhatja meg. A megoldásra a Biblia 37. Zoltára ad választ: „Ha elestem is, nem terülök el.” Az embernek nem kell, hanem kötelessége magáért tenni, hogy egészséges, értékes életet élhessen, és ne terüljön el az élet terhei alatt.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

2020. december 18. 15:16
szemi
Okos cikk egy időszerű világ-problémáról. Elgondoltat és erőt ad lelki feszültségeink oldódásához. Számomra alapvető intelem a cikkből:#8222;Ha elestem is, nem terülök el.#8221;