2023. szeptember 26., kedd,  Jusztina
 
 
 
 

Sport

[Sport]
A háromszoros korosztályos magyar bajnoki ezüstérmes Nagy-Benedek Izabell (a felső sorban balra) edzője szerint is jó versenyzőtípus. Kép: beuk.hu
2023. augusztus 02., szerda
Három békéscsabai ezüstérem a korosztályos bajnokságról – Magyar bajnokság négy napon át, a Gyarmati Dezső Sportuszodában
Lezajlott a gyermek korosztályú úszók idei magyar bajnoksága, amelynek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont, négy napon át. Már az külön érdekesség, hogy az esemény versenyigazgatója az egykori remek békéscsabai úszó, Katona Zsolt volt, aki nem mellesleg a vásárhelyi uszoda igazgatója is. A versenybíróság elnöke pedig az a szintén egykori békéscsabai úszó, majd edző, Lázár Olga volt, aki egy ideig a vezetőedzői szerepkört is ellátta a viharsarki klubban.
Szerző: Jávor Péter
Minden csapatból megjelölték a legjobb játékost, a békéscsabai gyermek korosztályú alakulatból Suhajda Zoltán érdemelte ki a megtisztelő címet 2023-ban. Kép: T. Petka Anita
2023. július 31., hétfő
A békéscsabai klub edzői elégedettek a Diapolo Kupán látottakkal – Ifjúsági és gyermek korcsoportúak a tornán
Pazar mérkőzéseket hozott az idei Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési torna, amelyet ezúttal is több korosztályban rendeztek meg Szentesen, a hét végén. A békéscsabai klub két egységet nevezett a tornára, nevezetesen az ifjúságiakat és a gyermek korcsoportúakat.
Szerző: Jávor Péter
Metcalfe Rebecca Erzsébet a dobogó tetején, a 200 méteres pillangóúszás után, akinek edzője, Szegedi Szabolcs adta át az aranyérmet. Kép forrása: Szerző
2023. július 25., kedd
Négy napon át, a szegedi uszodában rendezték a fiatal, 10-12 éves úszók országos bajnokságát
Négy napon át „cápaveszély leselkedett” a szegedi Tiszavirág Sportuszoda látogatóira. Na, azért nem voltak olyan „harapósak” a cápák, ugyanis e nemes tengeri ragadozókról nevezték el a 10-12 éves fiatal úszók korosztályát, akiknek az országos bajnokságát bonyolították le a napfény városában.
Szerző: Jávor Péter
Pappné dr. Marik Sarolta a tamperei dobogó tetején. Kép forrása: Szerző
2023. július 24., hétfő
Dr. Marik Sarolta tamperei pillangós arany- és ezüstérmei - A Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület szenior versenyzője ott volt az első európai játékokon és a következőn is szeretne ott lenni
Első ízben, 2015-ben, a franciaországi Nizzában rendezték meg az Európai szenior játékokat tucatnál is több sportágban. Attól kezdve négyévente kerül sor újra az eseményre, a másodiknak az olaszországi Torino, az ideinek a finnországi Tampere adott otthont.
Szerző: Jávor Péter
A tótkomlósi verseny szervezői, versenyzői. Kép: Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület
2023. július 22., szombat
Családias hangulatban versenyeztek - A 18. alkalommal rendezték meg a dél-békési városban, a Rózsa fürdőben, a nemzetközi szenior úszóversenyt
Immár a 18. alkalommal rendezték meg a Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt, a dél-békési város Rózsa fürdőjében. A 33 1/3 méteres medencéje pezsgett egy napon át, hiszen a versenyre 156 szenior úszó (22 egyesület képviseletében) és sok-sok gyermek érkezett.
Szerző: Jávor Péter
A békéscsabai különítmény a megannyi éremmel. Kép: BEUK
2023. július 20., csütörtök
A legfiatalabbak, a delfin korosztályúak idei bajnokságát kilenc régióban, három városban, egy időben rendezték meg - A tízévesek és fiatalabbak egyik régiója a Dél-alföldi volt, amelynek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont
Költségkímélés, idő és utazás szempontjából is sokat jelentett a hazai úszókluboknak, hogy a legfiatalabbak, a delfin korosztályúak idei bajnokságát kilenc régióban, három városban, de egy időben rendezték meg az elmúlt héten.
Szerző: Jávor Péter
 Az egyetemi tanulmányai után hazatért ob1-es vízilabdázó edzőként is tevékenykedik nyártól. Kép forrása: Szerző
2023. július 07., péntek
Zsilák László nevelő egyesületében, a játék mellett a fiatalokkal is igyekszik megszerettetni a vízilabdát - Egyetemi tanulmányai után hazatért az ob1-es vízilabdázó, aki edzőként is tevékenykedik nyártól
Zsilák László neve már több, mint másfél évtizeddel ezelőtt is összeforrt klubbal, apró gyerek korában erőssége volt az adott korosztályos csapatoknak. Sőt, ott volt azon az osztályozós összecsapáson is, amelynek során a csabai egylet kicsi híján feljutott az OB I-be. Már négyévesen megismerkedett az uszodák világával, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanmedencéjében „lubickolt” évekig. Mint sok vízilabdázó, ő is úszóként kezdte sportolói pályafutását, majd váltott.
Szerző: Jávor Péter
A bowling a bábusportok egyike, a teke rokona. A játékos célja az elgurított golyóval a 10 fabábu ledöntése. Forrás: Wikipédia. Kép forrása: Depositphotos
2023. július 07., péntek
A gyulai Herczeg János a berlini világjátékokon, egyéniben, csapatban és párosban is kimagasló eredményeket ért el
Dr. Görgényi Ernő polgármester elismerő oklevelet adott át Herczeg János gyulai bowling versenyzőnek a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon elért kimagasló eredményeihez, csütörtökön, a gyulai városházán. Herczeg János a gyulai Harruckern Sportegyesület versenyzőjeként, a Dél-alföldi Wellness Egyesület támogatottjaként, a négyfős magyar bowling csapat tagjaként vett részt a 190 ország 7 ezer sportolójának részvételével zajló, június 17-e és 25-e között megrendezett, Speciális Olimpia Nyári Világjátékon.
Szerző: Vitalap.hu
A békéscsabai egyesület az 51 klub közül az előkelő 10. helyen zárta a pontversenyt. Kép forrása: Szerző
2023. június 30., péntek
Az 53. szenior országos úszóbajnokság a Gyulai Várfürdőben - A nagy népszerűségnek örvendő eseményre idén 51 klub, egyesület delegálta úszóit, cseh, osztrák, román, szerb, szlovák, szlovén sportolók is neveztek
Csaknem négy és félszázan álltak idén rajtkőre a Gyulai Várfürdőben, az 53. alkalommal megrendezett, háromnapos szenior országos úszóbajnokságon, amely több évtizede egyben dr. Regele Károly-emlékversenyként is fut.
Szerző: Jávor Péter
A békéscsabai Rozek Petra lett Békésből az egyetlen érmes versenyző. Kép forrása: Szerző
2023. június 27., kedd
A békéscsabai Rozek Petra dobogóra lépett a serdülők országos úszóbajnokságán, Kaposváron
Hetvenhat klub csaknem négy és félszáz versenyzője lépett rajtkőre négy napon át, Kaposvárott az országos serdülő korosztályos úszóbajnokságon. Mivel nyílt volt az esemény, így ukrán és vietnámi sportolók is beneveztek.
Szerző: Jávor Péter
< >