Junior vita
Délután 15 órától apraja-nagyja ott volt és díszített. Mindenki elhozta a fára azt a díszt, amit szivből erre a napra szánt! A lelkes segítők között voltak az óvodások,az iskolások, a falu fiataljai és a gyerekekkel érkezett szülők!
Egy óra alatt a szorgos kezek gyönyörű karácsonyfát varázsoltak a fenyőből. A hideg ellen forró teával,forralt borral és süteménnyel vendégeltük meg az ott megjelenteket.
Miután a díszítés befejeződött, a polgármester köszöntötte az egybegyülteket. Köszönetet mondott a gyerekeknek a szorgos előkészületekért, az újonnan megújult K.M.I.SZ.-nek (Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet) és mindenkinek aki hozzájárult,hogy ez a nap megvalósulhasson!
Ezt követően a helyi tiszteletes megáldotta a karácsonyfát.
Megemlítendő, hogy nemcsak Kisperegen, hanem Nagyperegen is karácsonyfát állítottak a szabadtéri színpadra. Amit szintén óvodások, iskolások és a község fiataljai díszítettek, egyidőben mindkét településen villantak meg az ünnepi fények.
A fények beinditása után mindenki megcsodálta a fát. Az összejövetel a gyerekeknek szánt Mikulás-várással folytatódott,ahol játszottunk,sokat nevettünk és táncoltunk. Este a fiatalok is várták a Mikulást és megünnepelték a szervezet újraalakulását.
![]() | ![]() |
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.