2022. május 29., vasárnap,  Magdolna
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2022. január 22., szombat
Az Ér pataktól az „Oceánig”
Költészete megállíthatatlanul hódított életében és halála után is az európai költészet kiemelkedő poétája maradt – A magyar kultúra napján, Ady Endréről
Szerző: Szemenyei Sándor
Érmindszent, vélhetően, "nevenincs" falu marad, ha az őszi fény nem ott vetett volna „bús mosolyt” Ady bölcsőjére, 1877. november 22-én. A „hepehupás, vén Szilágyban”, az Ér folyócska mentén fekvő falu abban az időben 700 lelket számlált.

Ady Endre szülőháza Érmindszenten

 

Lakosságát egymással békességben élő nemzeti és felekezeti tarkaság jellemezte. Ady elemi iskoláit - bár kálvinista család sarja - bölcsőhelyének egytantermes katolikus tanodájában járta. A kis település lakói közül, a szegénység okán, sokan keltek útra Amerikába, új otthont keresni.

 

Érmindszent, ma Adyfalva, népességfogyása nem állt meg az időben, lakóinak száma manapság nem éri el a kétszáz lelket sem. Vonat nem jár oda, a busz csak a Nagykárolytól délre fekvő Kávásig közlekedik. A faluhoz kanyarodó út minőségére most is ráillik Ady hajdani sóhajtása: ”tengerszemek járnak ki-kirándulóba pocsolyás útjainkra.”

 

Adyfalván ma is áll még a nádfedeles, vesszőből font, sárral tapasztott szülői ház. Ablaka nem nyílik már közvetlenül a temetőre, a kegyeleti idő leteltével a sírok a háztól egyre távolabb domborulnak. A felső udvar díszeként, lombos fák árnyékában magasodik az 1900 körül épült Ady-kúria, amely irodalmi kegyhelyként oltalmazza az emlékeket.

 

Hajdanán innen indult „új utakra" a költő, az „Oceán” felé. A zilahi református gimnázium elvégzése után Debrecenbe, a kálvinista Rómába vezetett az útja. Apja kívánságának eleget téve beiratkozott a jogakadémiára, azonban nem tudott megbékélni a város „tunya mozdulatlanságával”, a jogi tanulmányok sem nyerték el tetszését. Itt, ahogy ő nevezte, a maradandóság városában hozta meg végleges döntését: nem lesz szolgabíró, ahogy édesapja szerette volna, életét teljesen az újságírásnak s az irodalomnak szenteli. A beköszönő 20. század első napját már Nagyváradon kezdte. Nyugtalan lelkének tetszett a város, amelynek mámoros gyarapodása, az ország szellemi mozgásába illeszkedő politikai-kulturális nyüzsgése lenyűgözte. Érthető, hogy Ady is szívesen nevezte Nagyváradot Körös-parti Párizsnak.

 

„Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város, írja, sok mindent átformált bennem, amit... a falu formált meg.” Jelesül: kezdte megtalálni a költészeti ábrázolás sajátos eredetiségét, önmaga feladatait, költői-közéleti hitvallását. Itt, Erdély kapujában ismeri meg Lédát, aki iránt szárba szökkent a szerelem, amely ingatag örömeivel és szeszélyes indulatviharaival tíz éven át egymáshoz rendelte sorsukat.

 

A poéta követte múzsáját Párizsba. A „gyönyörök és fájdalmak szent városa" elbűvölte Adyt fényeivel, kedves bájával, épülésének lendületével és kis kávéházainak, bárjainak, szórakozóhelyeinek csalogató hangulatával. Ady úgyszólván beleszeretett a „nagy és szent városba”, amely díszlete és egyben tápláló forrása volt a különös Léda-szerelemnek. Álmodozások, szent lobogások, kételyek, az elválástól való félelem, máskor az utána való epekedés váltogatták egymást. Az utolsó, a hetedik párizsi látogatáson kialvóban volt már a végzetes szenvedély lángja, dúltak már a „csókos ütközetek”. Költői lelkében konokul érlelődött az „Elbocsátó szép üzenet.”

 

Aztán Budapesten véget ért a nagy románc, amely „két ember olyan szerelme volt –írja Borbély Sándor – amely a világirodalom legszebb verseivel ajándékozott meg mindannyiunkat.”

 

Ady végül, éledő vágya szerint, „kicserélte” Párizst: Budapest lett életének központi színtere. A Párizsban töltött hónapok és az európai utazások élményei átformálták költészetét. Sarkallták arra, hogy „új időknek új dalaival” vegyen részt a magyar „szellemi forradalomban”.

 

 Ady Endre édesanyjával. Archív felvétel

 

Ady 1912-től sokszor utazott Érmindszentre, és később a Csinszka-szerelem idilli kastélyába, Csucsára. Noha világfi volt, „bölcső-he1yét" feledni nem tudta soha. Számára Érmindszent, ahol, mint írja-, „violás őszi napokon különös halványságban sejlenek fel a bihari hegyek”, örökre a világ közepe maradt. Innen indult és ide tért vissza, ha bántotta a magány. Romló egészsége még inkább visszavitte a falujába édesanyjához, aki oltalmazó szeretetével örökösen visszavárta. „Érmindszent – írja - nekem elsősorban az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani sem mer, ha én alszom és álmodom ".

 

Néhány évvel halála előtt már gyérültek a Mindszentre utazások, helyette, ahogy írta, „cserélgette a szanatóriumokat”. A betegségekkel vívott tusában fogyatkozott életereje. Földi létének utolsó állomása a jó nevű budapesti Liget Szanatórium volt. Nem sokáig. Egy borús, januári reggelen fáradt lelke a síron túli világba tért. 1919. január 27-ét írtak.

 

A költőfejedelem küldetése beteljesedett. Sorsa örök kibontakozás, kiteljesedés volt, mint versében az Ér pataké, amely noha „pocsolyás víz”, habja mégis eljut az „Oceánig.”

 

Ady Endre költészete megállíthatatlanul hódított életében, és halála után is az európai költészet kiemelkedő poétája maradt.

 

 

Kép1: Ady Endre szülőháza Érmindszenten

 

Kép2: Ady Endre édesanyjával. Archív felvétel



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.